Jövő héten ismét megrendezik a Magyar Parasport Napját

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) szakmai konferenciával készül a jövő héten harmadik alkalommal sorra kerülő Magyar Parasport Napjára, a társrendező Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) koordinálásában pedig ezúttal is Lélekmozgató testnevelés és osztályfőnöki órákat tartanak majd a köznevelési intézmények.

Forrás: MTI2020. 02. 12. 16:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az idei esemény két nagykövete Gurisatti Gréta, válogatott vízilabdázó és édesapja Gurisatti Gyula, aki világbajnok búvárúszóból lett egy baleset után paralimpikon sportlövő. Utóbbi elárulta: nagyon megtisztelőnek tartották a felkérést, és egy pillanatig sem gondolkodtak, hogy elvállalják-e.

Géczi Mariann, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportszakmai és utánpótlás-nevelési főosztályának vezetője azt mondta, kiemelten fontosnak tartják a fogyatékkal élők sportját, ezt az is bizonyítja, hogy a magyar parasport támogatása idén a duplájára nőtt a tavalyihoz képest.

- És 2020-ban paralimpiát is rendeznek, talán a jövő heti események során nő majd a magyar paralimpikonok szurkolótábora is – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón bemutatót tartottak vaksakkból, showdownból (vak-asztaliteniszből) és para teqpongból – utóbbi a pingpong teqball asztalon űzött változata.

A Magyar Parasport Napja minden év február 22-e. A dátum a Halassy Olivér Sport Club 1970-es megalakulásához köthető.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.