Elhunyt Fábián Gyula, a Magyar Rádió egykori munkatársa
2005-ben a Magyar Rádió örökös tagja címet adományozták neki. Újságírói tevékenységét 2013-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetéssel ismerték el.
2005-ben a Magyar Rádió örökös tagja címet adományozták neki. Újságírói tevékenységét 2013-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetéssel ismerték el.

Kilencvenkét éves korában elhunyt Szél Júlia, a Magyar Rádió egykori munkatársa, a Hajdúszoboszlói Polgári Olvasókör tiszteletbeli elnöke – tájékoztatta Fazekas Csaba, a Polgári Olvasókör alelnöke vasárnap az MTI-t.
Ázsia egyik legjelentősebb hangversenytermében, a tokiói Suntory Hallban lépett fel nagy sikerrel a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara – közölte az együttes az MTI-vel vasárnap.
A kötet gerincét Szerb Antal eddig kiadatlan rádió-előadások szövegei adják.

Veszélyes időket élünk, de nem veszíthetjük el a fejünket és az Úristenbe vetett bizodalmunkat — figyelmeztet a Magyar Nemzetnek adott interjúban a piarista paptanár, teológus, író.

Az igazi remekművek a csúcson találkoznak, és ott már nem az fontos, hogy egymástól világnézetileg különböző írók hozták létre őket — mondta a 87 éves Czigány György.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Február 20-ig minden választópolgár megkapja az értesítőt.

A Harcosok Klubjának üzent a miniszterelnök.

Négy napon belül döntenek a nyilvántartásba vételről.

A gazdag, baloldali üzletember több tiszás politikussal is kapcsolatban van.

A vallás szabad gyakorlását a börtönben is biztosítani kell.

A szivárványszínű lépcsőt már nem először festették át.

A francia baloldal is hasonló elveket vall.

Minden akadály elhárult, minden feltétel adott.

Támogató portált indít az agrárkamara.

Aki a pénteki ünnepélyes eseményre belépőt vásárol, ajándékba kap egy másik sporteseményre szóló jegyet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.