Csak fiataloknak!

1965 áprilisában, 55 éve indult útjára az a rádióműsor, amely évtizedekig mágnesként vonzotta a készülékek elé a magyar ifjúság jelentős részét. Szinte ciki volt, ha valaki nem hallotta a legutóbbi adást, amit aztán másnap a baráti körök előszeretettel elemeztek, ki-ki a maga ízlésének és érdeklődési körének megfelelően. Nem lehetett mindenki kedvére tenni, de Komjáthy György sok-sok éven keresztül tett rá kísérletet, számos alkalommal nem is eredménytelenül. Neki is meg volt kötve azonban a keze, emiatt nem tudta teljesen elszipkázni a Szabad Európa Rádiótól (SZER) a hallgatóságot, de az akkori fiatalok és a kicsit idősebbek is a mai napig egy emberként kapják fel a fejüket, ha meghallják a bűvös címet: Csak fiataloknak.

A cél: szer-teleníteni az ifjúságot

A Kádár-rendszer kultúrpolitikája saját fennen hangoztatott – bár a hosszú évek során sokszor önellentmondásos – véleményével szemben igenis foglalkozott a könnyűzenével, már csak azért is, hogy a magyar fiatalságnak legyenek a Nyugattól független, külön bejáratú idoljai, lehetőleg a szocialista erkölcs normáit betartva. Ennek egyik megnyilvánulása volt, amikor már a konszolidáció első szakaszában az ehhez kedvező politikai légkört kihasználva, pontosabban a fentről jövő általános intenciókat aprópénzre váltva a Faludi Rezső vezette Zenei Főosztály létrehozta a Csak fiataloknak című műsort. Egy 1965-ös évszámmal ellátott, dátum és aláírás nélküli rádiós belső feljegyzés utalt arra, hogy az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottsága, valamint a Magyar Rádió és Televízió is foglalkozott a SZER műsorainak belföldi hatásaival. A konklúziótól nem lehettek túl vidámak a döntéshozók, mert nyilvánvalóvá vált, amit eddig is erősen gyanítottak: túl sok magyar fiatal rajongott az angolszász muzsikáért, ezen belül is a Magyarországon beatnek nevezett őrületért. Ezeken az üléseken aztán eldöntötték, hogy a rádió is beindít egy olyan, magyar viszonylatban új típusú, színvonalasnak szánt szórakoztató műsort, amely kifejezetten a fiatalok könnyűzenei igényeinek kielégítését célozta meg, csökkentendő a SZER befolyását a magyar ifjúságra. Ezt igyekeztek a könnyűzenei műsorok repertoárjának bővítésével segíteni, s ennek lett a zászlóshajója a Csak fiataloknak című heti 40 perces produkció, amelyet csütörtökönként sugároztak, a nagy sikerre való tekintettel 1965 decemberétől szombatonkénti ismétléssel. A műsor bejátszó szignálja az azonos című sláger volt, amit Bencze Márta vitt sikerre az Atlantis együttes kíséretével. A rádiós produkció még az énekesnő karrierjét is túlélte: 1993-ig tartott, míg Bencze Márta 1985-ben tette le a mikrofont.

Komjáthy György, az egyszemélyes intézmény

Komjáthy György műsora, de ő maga is nagyon népszerű lett a fiatalok körében, ami nem csoda, hiszen hiánypótló műsort adott közre. Ezzel együtt nagy felelőssége is volt, hiszen véleményformáló erőként első kézből befolyásolhatta a magyar fiatalok ízlését. Az elfogadott alapelv az volt, hogy a beérkezett levelek és kívánságok alapján állítsa össze az adásokat, amihez egyrészt jól kellett ismernie a nemzetközi zenei trendeket, másrészt megfelelő önmérsékletet és öncenzúrát kellett gyakorolnia, hogy olyan számot még véletlenül se játsszon be, ami netán csípné valamelyik pártpotentát szemét. Mindenestere azt elérte, hogy közvetlen stílusú, de sokszor előre leírt összekötő szövegeivel a pártállami hivatalnokok elégedettek legyenek, akik elismerték, hogy a műsor gyorsan népszerűvé vált, ugyanis 50-70 levél érkezett naponta a szerkesztőségbe, amelytől könnyűzenei számok lejátszását kérte a hallgatóság. A rádió belső feljegyzése megállapította, hogy a fiatalok hálásak voltak a műsorért, ugyanakkor kitért arra is, hogy leveleikben gyakorta utaltak a SZER hasonló típusú adásaira, még ha azt is elismerték a rajongók, hogy a Csak fiataloknak alapvetően felvette a versenyt a nyugati műsorokkal. Komjáthy György igyekezett az akkor divatos nyugati számokból abban a mértékben válogatni, amennyire még a hivatalos kultúrpolitikai elvárásokat megítélése szerint nem sértette, de ennek ellensúlyozására magyar és a keleti blokk országaiból származó számokat is jócskán tett a műsorba. Éppen emiatt nem lehetett ugyanannyira progresszív a műsor, mint a SZER-ben sugárzott Tinédzserparty Cseke László vezetésében, de hiánypótlásnak megfelelő volt a korabeli közvélemény szerint, még ha az akkori giccsparádé sztárjai nagy számban szerepeltek is benne.

A hazai könnyűzenei rádiózás első számú úttörőjének számító, 1933-as születésű Komjáthy György egyébként elvégezte a Bartók Béla Zenei Szakközépiskolát, Nagy Béla és Hajdu Mihály zeneszerzők tanítványa volt. Eredetileg a VIII. kerületben dolgozott egy lelkészségen orgonistaként, majd 1958-ban került a Magyar Rádióba, ahol eleinte komolyzenei műsorokat szerkesztett, majd átkerült a könnyűzenei rovatba, ahol megbízták a SZER Tinédzserpartyjának ellensúlyozására létrehozandó műsor szerkesztésével és műsorvezetésével, ebből lett a Csak fiataloknak. Erről korábban így nyilatkozott: „Véletlenül esett rám a választás, hogy próbáljam a Magyar Rádió szegényes zenetárát felújítani. Nekem elsősorban a műfajjal kellett megküzdenem. Tízéves koromtól Chopin, Csajkovszkij és Bach volt a zenei világom. A Magyar Rádió vezetőitől nem egyszer hallottam, hogy tanuljunk meg szórakoztatni: hallgassuk egy kicsit a külföldi rádiókat! Hallgattam a bécsi rádiót, az olasz rádiót és a Radio Monte Carló-t, a Radio Luxembourgot. Időnként belehallgattam a SZER-be is, de nem túl gyakran. Kíváncsi voltam Cseke László műsorainak zenei matériájára, mert később ezeket a számokat kérték tőlem a hallgatók a hozzám írt levelekben. Laci a feltörekvő zene igényes részét is sugározta. Ezzel szemben az én műsoraim inkább a könnyedebb, dallamos, show-jellegű zenét adták. (…) Rossz légkör a magyar zene és az ünnepek környékén volt. Ilyenkor nagyon odafigyeltek. Egyszer például egy május elseje előtti éjszaka betettem egy népszerű énekessel készült rumbaszámot a Táncoljunk! című műsorba. Azt énekelték benne, hogy »Bár ne jönne a reggel sohasem«. Azt azért ki kellett vennem”. Érdekesség, hogy a rendszerváltás után Komjáthy György – aki a táncdalfesztiválok zsűrijében is rendszerint előfordult – a Vasfüggönyön túli egykori vetélytársával, Cseke Lászlóval a Sláger Rádiónál készített közös műsorokat.

Mennyi könnyűzene legyen a rádióban?

A KISZ legfelsőbb vezető szervének, a KB Intéző Bizottságának az ellenséges politikai erők jellemzését tárgyaló 1968. február 22-én tartott ülésén jelentős eredménynek könyvelték el, hogy a rádióban és televízióban beindított műsorok – köztük a Csak fiataloknak – kellőképpen eltántorították a fiatalokat a nyugati adók hallgatásától a könnyűzene hazai propagálásának segítségével. A könnyedebb zenei műfajok előretöréséről ugyanakkor negatív felhanggal tudósította felettes szerveit, azaz a legfőbb pártvezetőket, a PB tagjait, a KB titkárait és tagjait az Agitációs és Propaganda Osztály (APO). Ezek szerint az összes műsoruk 39,2%-a volt könnyűzene 1967-ben, de 1969-ben még többet szándékoztak adni ebből a műfajból, amelynek ékes példája, hogy az URH-adó kétórás vasárnapi többletét a Csak fiataloknak című népszerű tánczenei műsor előző heti adásainak megismétlésére tervezték felhasználni. Grósz Károly, az APO osztályvezető-helyettese 1968. szeptember 6-án kelt levelében azonban felemelte hangját a könnyűzene ilyen mérvű műsoridő-emelése ellen. Műsorpolitikájának megvédése érdekében emiatt a Magyar Rádió a rádióhallgatási szokásokban beállt változásokat ajánlotta a figyelmébe az Agitációs és Propaganda Bizottságnak 1968. szeptember 10-én. Ez többek között azt jelentette, hogy növelték azoknak a műsoroknak a mennyiségét, amelyeket már eleve az úgynevezett háttérrádiózásra szerkesztettek, és amelyek döntő többsége könnyűzenei műsor volt. Ezeket az adásokat a Petőfi adón tervezték elsősorban, de a Kossuth hullámsávján ugyancsak megjelenhettek a jelentés szerint. Az URH-adások népszerűsítését is úgy tudták elképzelni, ha kezdetben szórakoztató jellegű adásokat sugároztak rajta. Főleg a vasárnap délelőtti órákra szándékoztak tánczenét adni, de ezen a sávon ismételték meg a Csak fiataloknak tánczenei műsort is. Az Agitációs és Propaganda Bizottság még 1983. május 3-án is tárgyalta a Magyar Rádió ifjúságpolitikai műsorait, s a tánczenei adásokról, így a Csak fiataloknak-ról is megállapították, hogy a fiatalokat meg tudták szólítani. Műsorpolitikai alapelvként azonban – az ilyenkor szokásos „vörös farokként” – felhívták a figyelmet arra, hogy trágár, és ahogy ők írták: „horror” jellegű, ellenséges politikai mondanivalót hordozó műsorokat nem engednek.

Megújul a Csak fiataloknak

A Magyar Rádióban 1973-ban megfigyelhető volt a könnyűzenét illetően egyfajta változtatási kedv, amit annak tudhatunk be, hogy a vezetőség belátta: sok idejétmúlt slágert sugároztak akkoriban, és ezen szerettek volna módosítani. A törekvések megvalósítását minden bizonnyal segítette, hogy 1974-től szervezetileg is önállóvá vált a Magyar Rádió a Magyar Televíziótól. A reformok érintették a Csak fiataloknak műsorát is, amiről a szerkesztő-műsorvezető akkoriban interjút adott a Zenei Híradónak. Az akkorra már fogalommá vált szerkesztő ott is elmondta: műsora az egyike volt az elsőknek, amelyet a hallgatók levelei alapján állítottak össze. Ez természetesen csak némi megkötöttségekkel vehető komolyan, hiszen ha valaki olyan stílusú zenét kért, amely nem tetszett a szerkesztőnek, illetve nem felelt meg a szocialista erkölcs elvárásainak, akkor az nyilvánvalóan nem kerülhetett adásba. A perifériára került vagy ott tartott zenekarok pedig az esélytelenek nyugalmával játszottak klubjaikban, még álmodni se merhettek róla, hogy bekerülnek ebbe a műsorba, annak ellenére, hogy nagy rajongótáboruk volt. Ez az áldatlan állapot persze a rendszer jellegéből fakadt, és nem egyszemélyi szerkesztői döntés volt.

A Csak fiataloknak 1974. januári változtatása mellett szólt Komjáthy György szerint az is, hogy időközben sorra születtek a rétegzenét sugárzó műsorok, így aki egy adott műfaj iránt érdeklődött, az másik műsorokat is hallgathatott, míg az övé igyekezett minden addig megjelent műfajból meríteni. Ezt a jellegét ugyan a továbbiakban is megőrizte, de úgy, hogy – addig nem megszokott módon – montázsokat is összeállított, amelyekben nem játszottak le egy-egy, addig nem ismert számot elejétől a végéig, csak ízelítőt adtak belőle, hogy aztán a későbbiekben ezeket is kérhessék a hallgatók. További újításként említette, hogy prózai részekkel is kiegészült a műsor, így például „mini portrékat” tettek be zeneszerzőkről, előadókról, és ennek keretében mutatták be a stúdiómunkát, valamint ismert zenészeket kértek fel egy-egy külföldi újdonság vagy új zenei irányzat bemutatására. A szocialista blokk országai felé gyakorolt gesztusként a műsor – szintén újításként – „a környező országok” dalaiból is válogatott, akár 10-20 évvel korábbi zeneszámaikat is bejátszva. Külön rovatot kaptak a magnósok is, ahol nemcsak a felvételre szánt dalokat játszották le, de gyakorlati műszaki tanácsokkal is ellátták őket. A műsor vérfrissítésen is átment, több új kolléga érkezett Komjáthy György keze alá, akik az egyes blokkokat kezelték. Az is előfordulhatott, hogy kapott néhány percet a műsoridőből az a disc-jockey vagy újságíró, aki behozta a rádióba a dalokat, hogy ismertesse azokat. Arra azonban gondosan ügyeltek, hogy a kényes egyensúly ne billenjen fel, és ne legyen több külföldi szám, mint magyar.