Szögezzük le az elején, hogy amiről a cikkben szó lesz, az a csoda kategóriájának számítana, de éppen azért, mert már történt hasonló, nem zárhatjuk ki teljesen. A lényeg: a magyar válogatottnak van még némi pislákoló reménye arra is, hogy a csoportja első helyén végezzen a vb-selejtezőkön, és egyenes ágon kvalifikálja magát az amerikai–kanadai–mexikói rendezésű világbajnokságra. Ehhez „mindössze” arra lenne szükség, hogy megverjük Írországot, míg Portugália vereséget szenvedjen haza pályán Örményország ellen (vagy ha Lisszabonban döntetlen lenne, úgy nekünk legalább három, de inkább négy góllal kellene vernünk az íreket).
Az Írország elleni győzelemben talán joggal reménykedünk, a portugál vereség, de még a pontvesztés is a csodával érne fel. Az érdekesség kedvéért felidéznénk egy olyan hasonló esetet, amikor megtörtént ez a csoda.
Bolgár csoda, francia kudarc
1993-ban Franciaország válogatottja a világ egyik legerősebb csapatának számított. A válogatott a BL-győztes Olympique Marseille-re épült, mellettük pedig olyan klasszisok alkották a csapatot, mint Éric Cantona, Jean-Pierre Papin vagy David Ginola.
A franciáknak két hazai meccsük volt hátra, előbb a mainál lényegesen gyengébbre taksált izraeli, valamint a bolgár válogatott ellen. A két párizsi meccsen egyetlen egy pontra lett volna szükségük a továbbjutáshoz, végül mind a két találkozót a hajrában veszítették el.
A Bulgária elleni mérkőzés különösen emlékezetes maradt: Emil Kosztadinov a rendes játékidő legvégén lőtte ki egy elképesztő góllal a bolgárokat a világbajnokságra, amelyet 1994-ben is Amerikában rendeztek meg.
A gól utáni bolgár eksztázis, de még inkább a francia kispadon úrrá lett döbbenet képsorait sokáig mutogatták abban az időben a televíziós összefoglalókban, a szövetségi kapitány, Gerard Houllier és segítője, Aimé Jacquet szó szerint összeomlott, a Parc des Princes stadionra pedig síri csend ereszkedett.
A folytatás is érdekesen alakult, a bolgárok történelmet írtak a vb-n elért negyedik helyükkel, a csalódott Aimé Jacquet pedig öt év múlva immár kapitányként világbajnoki aranyat nyert odahaza a Kékekkel, immár egy teljesen másik csapattal, mert a közvélemény heves tiltakozása ellenére sem Cantonával, sem Papinnel, sem Ginolával nem számolt már.
