
- Magyar Nemzet
- Magyar Turisztikai Ügynökség
Magyar Turisztikai Ügynökség

Vis maior kerettel segít a vírus miatt károsultakon a turisztikai ügynökség
2019-ben ismét rekordot döntött a magyar turizmus
Az elmúlt években végrehajtott és a jelenleg is zajló összehangolt ágazati fejlesztések Magyarországot vonzóbbá tették, ami tovább erősíti az ország pozícióját a világ turisztikai térképén.
Idén is folytatódik a strandok felújítása
Országszerte 100 strand kap támogatást fejlesztésre és felújításokra 2020-ban a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 2017-ben indított strandfejlesztési programjában – mondta az ügynökség vezérigazgató-helyettese szerdán az M1 aktuális csatornán.
Hangsúlyosabb lett a magyar bor marketingje
A borturizmus fellendülése hozzájárulhat, hogy meghosszabbodjon az országba látogató turisták átlagos tartózkodási ideje.
Közel félmilliárd forintból épült új szaunakomplexum Zalakaroson
Novák Ferenc Zalakaros fideszes polgármestere emlékeztetett rá, hogy a fürdő 1965-ös megnyitása óta több mint 30 millió látogatót fogadtak, a város Európa fürdőtérképén is szerepel.
Erős külföldi forgalom jellemezte az októberi turizmust
Erős külföldi vendégforgalom, stabil belföldi kereslet, magasabb bevételek, és jelentősen emelkedő Szép-kártya forgalom jellemezte októberben az idegenforgalmi ágazatott – értékelte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Központi Statisztikai Hivatal (KSH
Támogatják a szakmai szervezetek a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központot
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Budapesten a Magyar Turisztikai Ügynökség és a szálláshely-szolgáltatókat összefogó hat legnagyobb szakmai szervezet a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központról – közölte az MTÜ az MTI-vel szerdán.
Ismét lehet pályázni az ország legszebb betleheme címre
Heves városában látható a díjnyertes betlehemi installáció
Heves város Szent István terén építik fel azt az adventi installációt, amelynek terve megnyerte a Magyarország legszebb betleheme 2019 elnevezésű pályázatot – közölte a pályázat egyik kiírója, a Magyar Turisztikai Ügynökség csütörtökön az MTI-vel. A három
Fontos híreink
Megvolt Marozsánék esélye a Grand Slam-bajnokok ellen, eldőlt a párharc

Ezért érdemes figyelni az amerikai kutatócégre, amelyik kimutatta a Fidesz előnyét a pártversenyben

Nagyot ugrott a magyar háztartások reáljövedelme a Covid óta

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Újabb gyöngyszem: részegen, énekelve hívta a segélyhívót valaki + videó
A 112 segélyhívó nem tehetségkutató műsorok előválogatója.

A Tisza Párt építi a vereség narratíváját, nem véletlenül
Ez a jogilag is teljesen vállalhatatlan kampány egy úgynevezett háromdimenziós célrendszert szolgál.

A tiszások egy része sem hisz Magyar Péternek
Már a vereségét készíti elő az ellenzék, ezért kiáltanak csalást előre.

Kocsis Máté szerint a tiszásoknak ideje színt vallaniuk
Amit eddig a programról biztosan tudni, az rossz lenne a magyar családoknak.
Külföldi híreink

Medve elől menekültek a magyar turisták, egy sziklán ragadtak
A mentőcsapatok épségben lehozták őket a hegyről.

Az emberrablók ellen már lázadnak a civilek
Az ukrán társadalom egyre többször száll szembe velük.

Portugáliában vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját
Két jelölt áll egymással szemben: a szocialista António José Seguro és a jobboldali André Ventura.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Dráma a téli olimpián: Lindsey Vonn hatalmasat bukott, nem tudott lábra állni, mentőhelikopter jött érte + videó
A futamot félbe kellett szakítani, a mentők azonnal a helyszínre érkeztek.

PM Orban to Launch Campaign with State of the Nation Address
PM Orban's address consistently draws strong public interest.

Liverpooli rémálom vagy isteni terv? Guardiola titkos fegyvere a negyedik csapásra készül
Marc Guéhi negyedszer is főszereplő lehet a Vörösök ellen, immár a City játékosaként.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

