Nemzeti színekbe öltözött a természet, gyönyörű képet készített egy internetező
A felvételt egy közösségimédiás-csoportban tették közzé.
A felvételt egy közösségimédiás-csoportban tették közzé.

Az első világháborús emlékhelynek az olasz katonaemlékezetben kiemelt jelentősége van.

A népszerű színészt felesége családi sírboltjában helyezték örök nyugalomra.

A B-közép felhívásában az is szerepel, hogy tilos a pirotechnika, és nem szabad felülni a provokációnak.

A francia elnök országa budapesti nagykövetének rezidenciáján a szlovák miniszterelnökkel is találkozott, akkor volt szlovák zászló.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ezt üzente a Himalája 8167 méter magas csúcsáról.

A Jóisten is magyar zászlót lengetett tegnap este, de valamiért még nem engedte meg. Még célja van velünk, azért.

Idén is meghirdette ünnepi rajz-és esszépályázatát a Nemzetstratégiai Kutatóintézet.

Azért szabtak ki bírságot, mert a március 15-i ünnep tiszteletére kitűzött magyar lobogók mellé nem helyeztek ki román zászlókat is.
A Hargita megyei törvényszék teljesen megváltoztatta a Jean-Adrian Andrei, a megye prefektusának igazat adó elsőfokú határozatot, és érvénytelenítette a bírságolási jegyzőkönyvet.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.