Online kiállításon gyönyörködhetünk hazánk szépségeiben
Dömötör Csaba felidézte: a pályázat 2019-ben indult azzal a céllal, hogy bemutassa Magyarország értékeit.
Dömötör Csaba felidézte: a pályázat 2019-ben indult azzal a céllal, hogy bemutassa Magyarország értékeit.

Pénteken 45, szombaton 66, vasárnap 40 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel.

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést és elhunyt 6 idős krónikus beteg.

Mintegy 600 ezer illegális bevándorló van Líbiában indulásra készen – hangsúlyozta Bakondi György.
A koncepciós hadművelet támadó és védekező vezére egyaránt magyar állampolgár.

Orbán Viktor szerint a kormány május végén vissza tudja adni a parlamentnek a különleges felhatalmazást.

Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő a magyar törvényről szóló vitáról azt mondta: ilyen még nem volt.

Évtizedes trend fordult meg: 2019-ben 23,2 ezren jöttek haza, miközben 21,9 ezren hagyták el az országot.
Navracsics Tibor szerint előre megjósolható, hogy a brüsszeli kezdeményezés nem fogja elérni célját.
Nem lesz jogi következménye a magyar kormány koronavírus-járvány elleni védekezés során hozott intézkedéseiről szóló vitának.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Személyi sérülés nem történt.

Párával, köddel és szitáló esővel telik a hét utolsó napja.

Hihetetlen, mi mindent ettek régen!

Különösen aggasztó a fiatalkorúak szempontjából, akik biológiailag és pszichológiailag még fejlődési szakaszban vannak.

Szijjártó Péter jelentette be a hírt.

Az orosz haderő drónokkal támadt az éjszaka.

Max Ferrari olasz politikai szakértő az Orbán–Trump-találkozó kapcsán azt mondta: a magyar miniszterelnök megmutatta, hogy világos elképzelésekkel, következetességgel, bátorsággal és akaraterővel még a kis nemzetek is kiérdemelhetik a tiszteletet.

Harmincöt évnyi várakozást követően, a negyedik összecsapás végén ezúttal Conor Benn kezét emelte magasba a bíró.

Korábban még dicsérte a támadót a szövetségi kapitány, aki meghozta döntését az írek elleni kimaradókról.

A Magyar Nemzet árkörképe. Nézze meg, meg fog lepődni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.