Szerdán Freund ki sem látszott a munkából: egyszerre örvendezett és kesergett. A bicepszes ikont beillesztve üdvözölte, hogy Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indít hazánk ellen, de tart tőle, hogy pár hónap múlva már nem működik „független” média Magyarországon. Míg Barley a politikailag kiéheztetett német szociáldemokraták politikusa – húsz éve nem tudtak országos választást nyerni, akkor is csak pár ezer szavazattal –, a Zöldek most először indultak harcba a kancellári székért. Komoly motivációs erő lehet az esetükben az SI, azaz sárga irigység faktor, ha Budapestre, a koalíciós kompromisszumokat mellőző, pártszövetségben működő és évtizeden is túlmutató jobboldali kormányzásra tekintenek. Olyan kormányra, amely nyíltan vállalja a migráció- és genderideológia-ellenes politikát.
Ám Freundék azoknak sem feltétlenül jó barátai, akik baloldali szimpatizánsok. Miért lenne az jó jövőre, ha az egyik fél óriási külső hátszelet kap, mint Reagan elnöktől anno a nicaraguai kontrák? Miért nem nézik felnőttnek a magyarokat, akik attól függetlenül is dönteni tudnának, hogy mennyi EU-pénz érkezik be pár hónapig? Milyen Európa az, ahol jogállamiságot írnak a papírra, de pénzcsapnak ejtik? Milyen EP-választás az, amelyen a kormánypártok abszolút többséget szereznek, de akik a jövőnkről dönthetnek, azok olyanok, mint Karácsony Gergely? Na jó, alacsonyabbak és tudnak angolul.
Borítókép: Katarina Barley igazságügyi miniszter, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) listavezetője a párt berlini székházában 2019. május 26-án, az európai parlamenti választások estéjén. Forrás: MTI/EPA/Hayoung Jeon
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!