A világ nem akarja észrevenni, de működik a háborús propaganda
Amióta Phenjan bezárkózott, és fenyegető üzeneteket küldözget, bármit csinál, az hírértékkel bír.
Amióta Phenjan bezárkózott, és fenyegető üzeneteket küldözget, bármit csinál, az hírértékkel bír.

A Jánossomorja és Andau, valamint az Alsószölnök és Neumarkt közötti határátkelő nyílik meg.

Egy komoly ügyről szóló, demokratikus vitában minden érintett felet meg kellene hallgatni – írja levelében az igazságügy miniszter.

A magyar kormány engedélyével hat sakter, rabbi és metsző érkezett a Csongrád megyei csengelei vágóhídra.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület elkészítette a felmérés adatainak összesítését.

A járvány világossá tette: a nyugat képtelen működtetni önmagát a keleti munkavállalók munkája nélkül.

Várhelyi Olivér elmondta: ma már ez történelem, de mégis alapjaiban határozza meg mindannyiunk életét.

Ezúttal a zöldek kezdeményezték a jövő heti EP-vitát, amelynek ismét a koronavírus-törvény lesz a témája.
A miniszterelnök szerint a védekezéshez szükséges eszközöket a magyar iparnak kell előállítania.

Ebből a magyar emberek és a magyar gazdaság is sokat profitálhat – mondta Szijjártó Péter.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Személyi sérülés nem történt.

Párával, köddel és szitáló esővel telik a hét utolsó napja.

Hihetetlen, mi mindent ettek régen!

Különösen aggasztó a fiatalkorúak szempontjából, akik biológiailag és pszichológiailag még fejlődési szakaszban vannak.

Szijjártó Péter jelentette be a hírt.

Az orosz haderő drónokkal támadt az éjszaka.

Max Ferrari olasz politikai szakértő az Orbán–Trump-találkozó kapcsán azt mondta: a magyar miniszterelnök megmutatta, hogy világos elképzelésekkel, következetességgel, bátorsággal és akaraterővel még a kis nemzetek is kiérdemelhetik a tiszteletet.

Harmincöt évnyi várakozást követően, a negyedik összecsapás végén ezúttal Conor Benn kezét emelte magasba a bíró.

Korábban még dicsérte a támadót a szövetségi kapitány, aki meghozta döntését az írek elleni kimaradókról.

A Magyar Nemzet árkörképe. Nézze meg, meg fog lepődni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.