Orbán Viktor: Mi, magyarok példamutatóan összefogtunk
Összefogtunk, hogy támogassuk azokat, akik értünk küzdenek – mondta a miniszterelnök.
Összefogtunk, hogy támogassuk azokat, akik értünk küzdenek – mondta a miniszterelnök.

Néhány országban már elkezdték kidolgozni, mikortól és milyen ütemben oldják fel az egyes korlátozásokat.

„A nemzeti gondolat annyi hányódtatás után győzedelmesen áll az országban, de véres csatatérre tekint vissza.”

A Kína-Magyarország légihídon, ezúttal Tiencsin városából érkezett a szállítógép.

Ahogy az eddigi elhunytak adataiból is látszik, a koronavírus az idősekre a legveszélyesebb.

Szijjártó Péter újabb, védőfelszereléseket szállító repülőgépek Budapestre érkezéséről számolt be.

A transznacionális szervezet által jegyzett levél mondanivalója jól illeszkedik az összehangolt politikai offenzívák sorába.
Szijjártó Péter elmondta, a járvány után új határátkelőhelyeket is szeretnének nyitni.

A vírusra adott válaszadásban nagyon sok tagállam Magyarországhoz hasonlóan járt el, másokat mégsem ért kritika.
250 főre emelkedett az elhunytak száma, 401-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A társadalomban négyötödös elutasítottsága van a dolognak.

Szavazni reggel hat órától este hétig lehet.

Egy idős férfit már nem tudtak megmenteni a tűzoltók.

Párával, köddel és szitáló esővel telik a hét utolsó napja.

A jelentések szerint legalább hárman megsérültek.

Szijjártó Péter jelentette be a hírt.

Az orosz haderő drónokkal támadt az éjszaka.

Ezen a télen a Közlekedési Múzeum újraindítja népszerű nosztalgiajáratait. Mi is kipróbáltuk az időutazást.

Az albániai vb-selejtezőn is akad motivációja Harry Kane-éknek.

A kormányfő Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével közösen tart sajtótájékoztatót hétfőn.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.