Magyarország konzuli képviseletet nyit Biskekben
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kétoldalú megbeszélést folytatott Csingiz Ajdarbekov kirgiz külügyminiszterrel, a Türk Tanács külügyminiszteri találkozójának keretében Budapesten.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kétoldalú megbeszélést folytatott Csingiz Ajdarbekov kirgiz külügyminiszterrel, a Türk Tanács külügyminiszteri találkozójának keretében Budapesten.

A magyar-török külügyminiszteri tárgyalásokon megállapodtak abban, hogy megrendezik a felső szintű stratégiai tanács újabb ülését és ennek keretében látogat Magyarországra a török elnök.

Németország érti az Európai Unión belüli kelet-nyugati különbségeket, hiszen ezek a határain belül is megmutatkoznak – értékelte düsseldorfi tárgyalásait a miniszter.
Az a bátorság, amiről Magyarország tanúságot tett, és amely országainkat mély barátsággal köti össze – írta levelében Horst Seehofer.
Mi büszkék vagyunk történelmi, kulturális és vallási örökségünkre, arra, hogy minden nyomásgyakorlás dacára meg tudtuk őrizni Magyarországot magyar országnak és biztonságos otthonunknak.

Akisino koronaherceg második gyermekét Áder János államfő és felesége, Herczegh Anita pénteken fogadja díszebéden.
Kövér László hangsúlyozta: az érdemrend elfogadása a jövőre szóló, rajta keresztül az egész nemzedékét is terhelő kötelezettségvállalás arra, hogy megpróbáljunk méltóak maradni a történelmi örökséghez.

A magyar lakosság 17 százaléka még sosem használt internetet, éppen ezért a jövőben különböző programokkal növelni kell a lakosság digitális kompetenciáját – mondta Solymár Károly Balázs.
A felmérések szerint az adminisztrációt, az infokommunikációs területeket és a pénzügyi szektort már a következő években meghódíthatja a mesterséges intelligencia.
Egy hazai gyógyszertárat 45 millióra bírságoltak, mert a patika egy brit egészségügyi társaság, illetve egy osztrák orvos által kiállított megrendelőlapok alapján vényköteles gyógyszereket adott el.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A frakcióvezető szerint a választás után derül ki, hogy mi lesz a mentelmi jog sorsa.

A síkosságmentesítés közös feladat.

Három másik vármegyére is érvényben van a veszélyjelzés.

A Tisza Párt vezére nem mondhat nemet Webernek.

A közösségi médiában tette közzé bejegyzését.

Újabb bizonyíték a kettős mércére.

Fokozódik az amerikai nyomásgyakorlás Teheránnal szemben.

Annak ellenére volt jelentős a bővülés, hogy év végére korrigáltak az árak és némileg csökkent a forgalom.

Fucsovics Márton megszerezte idei első győzelmét.

Márciustól jelentős változások jönnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.