Mesterdalnokok Beregszászon a magyar iskolások népdalversenyén
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont március 23-án az Általmennék én a Tiszán népdaléneklési versenynek.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont március 23-án az Általmennék én a Tiszán népdaléneklési versenynek.

Összesen 500 milliós támogatást biztosít a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága többek között anyaországi és külhoni magyar együttműködésekre – mondta Potápi Árpád János.
Az idén már a diaszpórában élő magyar állampolgárok is részt vehetnek az európai parlamenti választáson, amelynek döntő szerepe lesz a kontinens sorsának alakításában.
Érvénytelennek tekinti az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökéről tartott szombati szavazást Soós Sándor, az egy szavazattal alulmaradt jelölt.
Toró T. Tibort, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alapító elnökét kéri fel az ügyvezető elnöki feladatok ellátására Csomortányi István, a párt szombaton megválasztott új elnöke.
A politikai folytonosságot képviselő Csomortányi Istvánt választotta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökévé a párt országos küldöttgyűlése szombaton Nagyváradon – közölte az MTI-vel a párt sajtóosztályának képviselője.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) továbbra is számít hagyományos szövetségeseire, Tőkés Lászlóra, a Fideszre, az erdélyi Magyar Polgári Pártra (MPP) és a Székely Nemzeti Tanácsra (SZNT) – jelentette ki Szilágyi Zsolt pártelnök az EMNP országos tisztújító k
Tőkés László „Semjén-doktrínaként” említette Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek az RMDSZ-kongresszuson tett kijelentését, mely szerint semmi sem fogadható el, ami az RMDSZ-t gyengíti.
Halálos medvetámadás történt péntek délelőtt a székelyföldi Kőrispatakon.
A programokra 20. életévüket betöltött, legalább középfokú iskolai végzettségű, büntetlen előéletű magyar állampolgárok pályázhatnak az anyaországból és a határon túli magyar területekről.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök Brüsszelben már olvasta ezeket a javaslatokat.

A Tisza-vezér ismét kozmetikázhatta a számokat.

Amíg a Tisza Párt a megszorító csomagot bővíti, addig a kormánypárt a családok érdekeit szolgálja.

A főpolgármester a kormánnyal való megegyezés helyett tüntetésbe kezdett.

Úgy támogatja a gazdagokat, hogy nincs rá szükségük, miközben a szegények nem kapják meg a segítséget.

Most évekre börtönbe kerül.

„Drámai inflációs válságokkal néztek szembe az európai országok, s ezeknek a hatása az emberek mindennapi életének színterén is megjelenik.”

Talán nem is meglepetés, inkább ez a papírforma a női kézilabda-vb-n.

Sötét örökkévalósággá válik egy pesszimista forgatókönyv szerint.

A Tisza Párt távolmaradása ellenére is sikerült Karácsony Gergelynek leráznia magáról a felelősséget Budapest csődjéért.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.