Öt ország együttműködésében védik a természeti kincseket
Az ötoldalú bioszféra-rezervátumhoz Magyarországról festői szépségű dunántúli területek tartoznak.
Az ötoldalú bioszféra-rezervátumhoz Magyarországról festői szépségű dunántúli területek tartoznak.

Ismét a személyzetet nézte „játszótársnak” az amerikai elnök német juhászkutyája.

Nagy István: A vidék iránt elkötelezetteknek nagy segítséget nyújtanak a vidékfejlesztési források.

Valamikor a birtok személyzete lakott Mezőhegyes 18-as számú majorjában, a munkásosztály, amely a cukor- és kendergyárban, valamint a vágóhídon dolgozott.

A Színház és Mozi március 2-i számában párhuzamos beszélgetés jelent meg Majorral és Honttal. Közölték: ősztől a Nemzeti, a főiskola és a Madách Színház összevontan dolgozik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt a karácsonyi szünetben sem talált magára tematikusan.

Nem tetszik a Tisza Párt képviselőjének, hogyha a kerületi lakosok gátat szabnak a bulinegyed terjeszkedésének.

Budáról érkezett.

Nem lehet levédetni azt a szlogent, hogy „biztos választás” a miniszter szerint.

A lapunknak nyilatkozó helyiek szerint tarthatatlan a helyzet.

Stratégiai kibermegállapodás.

Kijev a Nyugatban reménykedik.

Akár a havi hitertörlesztő is kijöhet a januári adóváltozások révén a családoknál maradó pénzből.

Az új EV2 a Renault 4 és a jövőre érkező Skoda Epiq, valamint a Volkswagen ID Cross riválisa lesz.

Ezek a papírok minden várakozást felülmúltak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.