Levetetné az ülésteremből a keresztet a baloldal Milánóban
A baloldali párt a feszület helyére a köztársasági elnök képét tetetné ki.
A baloldali párt a feszület helyére a köztársasági elnök képét tetetné ki.

Nyugat-Európában több tízezer euróért katalógusból válogathatnak a gyermekre várók. A béranyaság mint üzletág eurómilliárdokat mozgathat.

Lucio Malan szerint a Fidesznek a Giorgia Meloni vezette Konzervatívok és Reformerek EP-frakció soraiban lenne a helye.

Tömegverekedés tört ki Los Angelesben egy transznemű nő pénisz mutogatása miatt; Ingyenalbérlettel csalogatja a városlakókat egy spanyol falu. Kibertámadás miatt egy svéd élelmiszerlánc 800 üzlete zárva maradt; Megbukhat az olasz gendertörvény a felsőházb

A héten Olaszországban tüntettek az LMBTQ-szervezetek, és ha már így összejöttek, jól meg is taposták Ferenc pápa fotóját. No meg Salviniét és persze Orbán Viktorét is.

A vezető magyar kormánypárt nem az EU elhagyásában, hanem a reformjában gondolkodik.

Ventimiglia városát és Triesztet is elárasztották a Földközi-tengeren keresztül érkező migránsok, akik tovább akarnak jutni Nyugat-Európába.

Az olasz bíróság nem emelt vádat az egykori belügyminiszter ellen a Gregoretti hajó ügyében.

A Fidesz célja, hogy Európa friss, tettrekész, erőt sugárzó és valóban jobboldali pártjai megerősítsék a nemzetállamokat.
Az olasz Liga párt vezetője Orbán Viktorral és Mateusz Morawieckivel egyeztet csütörtökön Budapesten.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A lány édesapja ugyanis elvágta a torkát.

Márki-Zay Péter sorsára juthat a Tisza vezetője – mutatott rá Menczer Tamás.

A sokmilliárdos bűnügyben egy befolyásos ügyvéd is képbe kerülhet.

Magyar Péter emberének megnyilvánulásai sokat ártanak a honvédségnek és a magyarok biztonságának.

További támadásokkal fenyegetik a Barátság kőolajvezetéket.

Meg kell védenünk a határainkat – figyelmeztetett Szentkirályi Alexandra.

Újabb durva ukrán támadás a csővezeték és Magyarország energiabiztonsága ellen.

Ki vagy mi állította össze a Tisza Párt országgyűlési képviselőjelöltjeinek életrajzát, talán a mesterséges intelligencia?

Térkép a cikkben.

A kormány minden munkavállalót kifizet, ha a főváros nem tudja – szögezte le Orbán Viktor.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.