Egy-másfél évtizede ért már ez. A folyamat leglátványosabb mozzanata a brexit volt, amikor a britek azt mondták, ebből elég, a perdöntő eleme pedig Angela Merkel vonalzótrükkje, amellyel behúzta a CDU-t
– nemcsak az Európai Néppárt, de egész Európa legfontosabb pártját – a balközépre. Ennek értékromboló hatásáról a CDU jobbszárnyára szorult politikusok és konzervatív értelmiségiek (Arnold Vaatz, Ingo Gondro, Klaus-Rüdiger Mai) e hasábokon beszéltek nemrég. A mai már nem Helmut Kohl CDU-ja, de Németország sem az ő Németországa, és Európa sem az ő Európája. Amikor Kohl és Jacques Chirac vitték a prímet egy EU-csúcson, nem az volt a fő téma, kit nem szeret az anyja és miért. Félreértés ne essék, ennek semmi köze a saját nemükhöz vonzódó emberek elfogadásához, ahogy annak sem volt semmi köze a „menekültekkel való együttérzéshez”, hogy beengedjük-e a határokon átcsörtető egymillió migránst. E kérdések lényege, hogy migrációpárti és genderszemléletű Európában akarunk-e élni – mert másoknak ehhez fűződik érdekük – vagy egy másfélében. Tizenhat európai párt mostantól a saját útját járja.
Borítókép forrása: MTI/Bruzák Noémi
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!