Orbán Viktor szerint Heisler András a felelős Bíró ügyében
A miniszterelnök a Mazsihisz elnökének egyszeri reakcióját határozatlannak és gyengének tartja.
A miniszterelnök a Mazsihisz elnökének egyszeri reakcióját határozatlannak és gyengének tartja.
Az LMBTQ-mesekönyvről a kereszténydemokrata politikus úgy nyilatkozott: egy szűk, de hangos és erőszakos kisebbség erőlteti azt.
Vélhetően Róna Tamás kirúgása miatt Darvas István rabbi is távozott a Mazsihisztől.
Kemény hangú közleményt adott ki a Mazsihisz több taghitközsége, kiállva az elbocsátott Róna Tamás főrabbi mellett, bírálva a világi vezetés tevékenységét.
Róna Tamást szerdán azonnali hatállyal elbocsátották munkaviszonyából 23 évnyi szolgálat után.
Az állam kifejezetten támogatja a zsidó szervezeteket.
Szalay-Bobrovniczky Vince a Magyar Nemzetet is védelmébe vette a a Heti TV Pirkadat című műsorában.
A Mazsihisz elnöke szervilizmussal és kollaborációval vádolja Róna Tamást.
A Rabbitestület már korábban jelzett a világi vezetésnek a helyzettel kapcsolatos ellenérzéseiről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.
Az orosz Védelmi Minisztérium több embert is letartóztatott.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a 930 millió forintos beruházással kialakított új református szociális központ átadásán mondott beszédet.
Szombat este a kecskeméti Hírös Agórában tartották a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál záróeseményét, 96 alkotás volt versenyben, és 21 kategóriában osztottak ki díjakat.
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
Tombol a kettős mérce.
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.