„Erzsébetvárosnak elege van a dollárbaloldalból"
Deutsch Tamás és Menczer Tamás együtt kampányolt az egymillió találkozás napján a VII. kerületben.
Deutsch Tamás és Menczer Tamás együtt kampányolt az egymillió találkozás napján a VII. kerületben.
Vitályos Eszterrel kampányol a kommunikációs igazgató Szentendrén.
Az egymillió találkozás napja lesz a szombat azért, hogy vasárnap győzzünk! – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint nagyon fontos, hogy ki mit tekint erkölcsi kötelességének.
Rendkívül súlyos helyzetet teremtettek a háborúpártiak.
Menczer Tamás tájékoztatása szerint ez lesz minden idők legnagyobb mozgósítása.
A Fidesz kommunikációs igazgatója rámutatott, Varga Judit egykori férje egy „piramisjáték pártnak” az elnöke.
„Mi azt mondjuk, hogy ne legyenek atombombák és ne küldjünk katonákat”
Orbán Viktor egy válságálló, kipróbált miniszterelnök, megvédte eddig is a magyar érdeket, most is kész és képes rá, ha a magyarok ott állnak vasárnap mögötte és mellette.
A politikus szerint csak akkor tudja a kormány a békepárti pozíciót megőrizni, ha a magyarok világosan állást foglaltak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Marco Rubio külügyminiszter az X-oldalán tett közzé bejegyzést a vízumkorlátozásokról.
Csaknem félszáz beruházás több mint 95 milliárd forintnyi támogatást kap.
Magyar Péter jól járt a válással, szinte minden övé lett a korábbi családi javakból, vagyona nagyjából 600 millió forintra rúg. A Tisza több EP-képviselője is több százmilliós vagyonnal bír.
A Tisza Párt vezére számtalanszor csinált magából pojácát.
Az Otthon Start program azoknak is segítség, akik gyermekvállalásban gondolkodnak.
Oroszország, „Shahed” csapásmérő drónokkal és rakétákkal támadta Ukrajnát.
Átszámítva 3,3 millió forintért hozzá lehet jutni Kínában a Geely Xingyuanhoz, amely hozzánk is megérkezhet.
Az Otthon Start program azoknak is segítség, akik gyermekvállalásban gondolkodnak.
Oroszország, „Shahed” csapásmérő drónokkal és rakétákkal támadta Ukrajnát.
Átszámítva 3,3 millió forintért hozzá lehet jutni Kínában a Geely Xingyuanhoz, amely hozzánk is megérkezhet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.