Magyarország mérnököket, statikusokat küld Albániába
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: a magyar szakemberek megrongálódott épületek, közművek és utak felmérését végzik majd a földrengés sújtotta országban.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: a magyar szakemberek megrongálódott épületek, közművek és utak felmérését végzik majd a földrengés sújtotta országban.

A cégeknek lehetővé kell tenni, hogy támogathassák az iskolákat, és a szakképzési járulék rendszerén keresztül aktívan hozzájárulhassanak a szakemberek kineveléséhez.

Fontos, hogy megfelelő minőségben, az előírt határidőre és költséghatékonyan készüljenek el a következő évek nagy léptékű beruházásai — mondta lapunknak adott interjújában Nagy Gyula.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Két programja van a pártnak.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A Newcastle csak a második félidőben tudta felvenni a tempót a hazaiakkal.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.