Magyar pápát is választhatnak a mesterséges intelligencia szerint
A ChatGPT szerint Erdő Péter elismert egyházjogász komoly tudományos háttérrel.
A ChatGPT szerint Erdő Péter elismert egyházjogász komoly tudományos háttérrel.
Jövőre más lesz a legrangosabb filmművészeti díjátadó.
Palkovics László: Ha nem lépünk, ne legyenek illúzióink, megteszi majd helyettünk más.
A techcég a felhasználóktól gyűjtött személyes adatokat „a Kínai Népköztársaságban található biztonságos szervereken” tárolja.
Az amerikaiak titkos információk kiszivárgásától tartanak.
Kína fejlődése az AI terén fenyegeti a nyugati dominanciát.
Sorozat indult a mesterséges intelligenciáról.
A halálos munkabalesetek arányát 2010-hez képest közel felére sikerült leszorítani.
A február 10-re és 11-re tervezett, mesterséges intelligenciáról szóló franciaországi találkozóra Kína is meghívást kapott.
Nem mindegy, hogy milyen a verseny környezete és az egyes szereplők milyen lehetőségekkel számolhatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az újraforgatott Tolvajtempó filmből ismerős 1967-es Mustangból 25 utánzatot építenek.
A frontvonalakon folyamatos a nyomás és a pusztítás.
A 6:0, 6:0-s vereséget szenvedett Amanda Anisimova a sajtótájékoztatón már higgadtabban értékelt.
Idén is sokszínű és izgalmas lesz az összeművészeti fesztivál.
Orvosa az ötödik alkotmánykiegészítésre hivatkozva hallgatott a kongresszus előtt.
Egy év telt el azóta, hogy Donald Trump ellen merényletet követtek el egy pennsylvaniai kampánygyűlésen.
Az idei F1-es szezon felénél tetemes az olaszok lemaradása.
Ezt nem fogják elhinni!
Orvosa az ötödik alkotmánykiegészítésre hivatkozva hallgatott a kongresszus előtt.
Egy év telt el azóta, hogy Donald Trump ellen merényletet követtek el egy pennsylvaniai kampánygyűlésen.
Az idei F1-es szezon felénél tetemes az olaszok lemaradása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.