Erdogan több segítséget várt volna az EU-tól
A török elnök kijelentette, hogy nem kaptak érdemi támogatást a migránsválság elleni küzdelemben.
A török elnök kijelentette, hogy nem kaptak érdemi támogatást a migránsválság elleni küzdelemben.

A magyar rendőrök ismét közel 500 főt állítottak meg egyetlen nap alatt.

Lapunk Speidl Bianka A migráció mint kockázat című kötetének bemutatóján vett részt.

A nagy migrációs nyomás ellenére is sikeresen helytállnak a rendőrök.

A rémálomba illő szilveszteri éjszakán összesen kilenc nőt támadtak meg és raboltak ki.

Háromszáznál is több határsértő ellen intézkedtek rendőreink.

Egy olyan időszakban, amikor sok brit számára nehézséget okoz, hogy felfűtse otthonát, ez feháborító – mondta a parlamenti képviselő.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint tisztességes menekültpolitikára van szüksége Magyarországnak.

A korábban luxusvárosként közismert Milánót rémálommá változtatták a bevándorlók szilveszter éjjelén.

Most az európai nagy rendezetlenségben egy rendezett ország van. Ez Magyarország – írta a miniszterelnök Facebook-oldalán.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

Magyar Péter viccesnek bizonyult. Sokat kellett rá várni, de megérte.

A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.

A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.

„Ezek a beruházások egyébként jellemzően mind magas technológiai minőségű beruházásokat jelentenek.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.