A terrorhullám után most tüntetésekkel néz szembe Nyugat-Európa
A Migrációkutató Intézet vezető kutatója szerint a cél ugyanaz: a kontinens destabilizálása.
A Migrációkutató Intézet vezető kutatója szerint a cél ugyanaz: a kontinens destabilizálása.

Tudják a bűnözők, hogy a rendőrök a zárt kisbuszokat vagy a túl sok utast szállító autókat figyelik.

A szíriai, palesztin és egyiptomi határsértők teherautók rakterében rejtőztek el.
Németországgal ellentétben nekünk magyar gyerekek kellenek, nem pedig migránsok.

A húszas éveik végén járó három albán embercsempészt a hatóságok letartóztatták.
Nincs pontos adat arról, hogy hányan várakozhatnak jelenleg a Balkánon.

A Moby Zaza a második hajó, amelyet az érkező migránsok karantén alá helyezésére használnak a szicíliai vizeken.
Ők igazán tudják, miről beszélnek: 2015-ben mintegy egymillió migráns gyalogolt át rajtuk – illegálisan.

Az esetről videó is készült, amit Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek párt elnöke osztott meg közösségi oldalán.
A bevándorlók nagyobb támogatást követelnek a francia kormánytól, az akciót a Soros-hálózat is szervezte.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke idegbeteg módon viselkedik – mondta a frakcióvezető.

Hárman kórházba kerültek.

Féltékenységből vált gyilkossá egy hetvenhárom éves férfi

Egymást falnák fel a baloldali minipártok.

Trump korábban is élesen bírálta az európai bevándorláspolitikát.

Magyarország elutasítja a kvótarendszert.

Didier Reynders múltja tele van korrupciógyanús botrányokkal.

Trill Zsolt videóban üzent a közönségnek.

Brussels leaders should start reflecting on their own responsibility.

A vásárlási szokások változnak, előtérbe kerültek a külföldi webáruházak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.