Újabb uniós kritika a magyar menekültpolitikának
Az Európai Unió Bírósága a már megszűnt tranzitzónákról is újból véleményt alkotott.
Az Európai Unió Bírósága a már megszűnt tranzitzónákról is újból véleményt alkotott.

A déli határszakaszon idén eddig 40 százalékkal többen próbáltak bejutni az országba.
A vírusjárvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet elmúltával megnőtt a migrációs nyomás.

A várható hatások között említették, hogy megváltozhat a legális bevándorlást támogató politika.

Három hónap járványügyi kihagyás után ismét kihajózott az Ocean Viking nevű civil hajó tegnap.

A 43. magyar rendőri kontingens indult útnak ma reggel Szerbiába, hogy Magyarországon kívül védje meg az Európai Unió határait.

Nacsa Lőrinc úgy fogalmazott: a baloldal újra bebizonyította, hogy szembemegy a magyar emberek akaratával.
A bevándorlók Görögországból indulva Németországba és Svédországba próbáltak eljutni.
A tendenciát az Európai Unió vezetői jól érzékelik – jelentette ki a köztelevízióban Bakondi György.
Brüsszel azért támadja Magyarországot, mert nem tetszik neki a kormány hozzáállása a bevándorláshoz.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kiss Lászlóhoz köthető egyesület finanszírozta a Tisza rendezvényét.

A rendőrség nem csak a térfigyelő kamera felvételét mutatta meg, hanem a nő parókáját is.

A tárgyalás továbbra is napirenden van.

A Momentum szerint a képviselő szembement a párt politikájával, amely minden erejét a kormányváltásra akarja fordítani.

A tárcavezető fontos bejelentést tesz.

Zelenszkij üzlettársa vastagon érintett.

A miniszterelnök leszögezte: amíg nemzeti kormánya van, Magyarország nem hajtja végre az Európai Unió migrációs paktumát.

A vásárlók többsége beosztottként dolgozik, ami azt jelzi, hogy az Otthon start program valóban helyzetbe hozta az alacsonyabb keresetű lakásvásárlókat.

A kamatstop intézménye a több százezer magyar család mellett a hazai bankrendszer stabilitását is védi.

No comment.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.