A nemzeti érdek a legfontosabb a migráció kérdéskörében
Az emberek nem akarják, hogy illegálisan érkezzenek a migránsok az országba – hangsúlyozta Bakondi György.
Az emberek nem akarják, hogy illegálisan érkezzenek a migránsok az országba – hangsúlyozta Bakondi György.

A görög kormányfő megerősítette, a határvonaltól kicsivel beljebb helyezik majd el a védőkerítést.

A szabadkai sportboltokban a szerb kijárási tilalom feloldása után hiánycikk lett a gumicsónak.

Az Öreg Kontinensre több mint 600 pénzügyi juttatás érkezett 2018-ban.

Soros György ismét megkörnyékezte a válságok által eleve legyengült Európai Uniót.

Ivóvíz, levegő nélkül, átforrósodott zárt rakodótérben szállították a migránsokat a bűnözők.
A rendőrök a horvát határ közelében lévő Kölked mellett fogták el a sofőrt és az illegális bevándorlókat.
A görög hatóságok munkáját az sem könnyíti meg, hogy több erdőtüzet is okoznak a portyázó bevándorlók.

A videót közlő svéd portál szerint elképzelhető, hogy a bántalmazók bevándorló hátterűek voltak.
Elvetette a volt belügyminiszter mentelmi jogának megvonását az illetékes parlamenti bizottság.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányhivatal fordult bírósághoz.

Egy másik titokra is fény derült.

Egyre több pályakezdő kezdi meg hivatását a köznevelésben.

Akár Erzsébetváros szétesésének árán is a bulibárók pártjára áll a kerület balliberális vezetése.

A politikus arról ír, hogy az ukrán védelmi miniszter is érintett a korrupciós ügyben.

A kis erdélyi falut megrázta a tragédia híre.

Szerbia két tűz közé került.

A sunyi opeles nem vette észre, hogy valaki hátulról videózza, amit tesz.

Jelentős döntések születtek a kormányülésen.

Csúnya ügy.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.