Luxuskiadások sorával vádolja a Fidesz a baloldali vezetést
A kormánypártok miskolci képviselői a pazarlás leállítását követelik a balliberálisoktól.
A kormánypártok miskolci képviselői a pazarlás leállítását követelik a balliberálisoktól.

Újabb sikert aratott a miskolci rabló elfogásával az FBI–NNI Nemzetközi Egység, ami 23 éve működik Budapesten.

Fidesz: Annyit költöttek a vagyonkezelőnél a vezérigazgatói irodára, hogy LED-televíziókkal is teleaggathatták volna a falat.

A borsodi megyeszékhelyen elkövetett bűncselekmény elkövetői után nemzetközi hajtóvadászat indult.

A maradék baloldal egyetlen esélye, ha szembeszáll Gyurcsány Ferencék „nyomulásával".

A huszonkilenc éves nő a vécén szülte meg a kisbabát, a holttestet később egy erdőben rejtette el.

A miskolci Fidesz–KDNP-frakció 24 hónapnyi áramszámlát vállal át a családtól.

A Szolidaritásnak elege lett a pártlogikából, önállóan indul az önkormányzati választáson.

A Fidesz szerint már tömegközlekedni is veszélyes Miskolcon az utóbbi időben.

A baloldali városvezetés szerint a lépés költséghatékony, a kormánypártok guruló forintokat emlegetnek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A fogalomról és mindarról ami mögötte van, Megadja Gábor és Molnár Attila Károly Károly segít eligazodni a Visszafoglalás című podcastműsorunkban.

A baloldali pártvezér még a legkisebb dolgokban sem tud igazat mondani.

Csoda, hogy túlélték.

A magyar katonák ismét bizonyítottak.

Szorul a hurok az ukrán elnök körül.

Az európai háborúpárti vezetők miatt folytatódik a vérontás.

Zelenszkij az otthoni korrupciós botrány után menekült az európai védelmezőjéhez.

Magyarország az egyik legbékésebb állam a világon.

Szűcs felépülése a megfelelő ütemben halad.

Ha akkorra szánta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.