Fidelitas: Melyik ifjú gyurcsányista szervezet a leghűségesebb?
Szavazás indult a közösségi térben, ahol bárki voksolhat arról, hogy szerinte ki tud mélyebbre süllyedni.
Szavazás indult a közösségi térben, ahol bárki voksolhat arról, hogy szerinte ki tud mélyebbre süllyedni.

Újabb adalék Donáth Anna hatalmas munkabírásához: brüsszeli munkája mellett immár budapesti fellépést is vállal.
Daám Alexandra szerint az „arbeitheid” rezsimnek rengeteg áldozata volt.

Összekeverte az auschwitzi haláltábor rettegett feliratát a faji elkülönítés politikájával a politikus.

Idén az egész sportvilág szomorú. Hisz az ember még mindig nagyon várja ezt az ötkarikás őrületet.

A kormány képes volt eredményesen kézben tartani a járvány elleni védekezést – hangsúlyozza az SZDSZ volt elnöke.

Újabb botrány a belharcoktól tépázott, a momentumos polgármester egyszemélyi döntéseit nyögő városban.

A Momentum nevű szervezet egy videóban nemi szervet rajzolt a nemzeti konzultációs ívre.
A pandémia utáni első önkormányzati testületi ülésen megbukott a momentumos polgármester.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információ-szabadság Hatóság elnöke szerint az akció jogilag aggályos.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

Titkos szavazást kértek az EP-ben, de kiderült az igazság.

A NATO-főtitkár óvatosan fogalmazott.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.

Boszorkányok, titkos pénzverde és az ETA emberrablása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.