Donáth kacsa
Iványiék 2009 és 2016 között több mint félmilliárd forint támogatást is kaptak, miközben beszámolóikat „elfelejtették” közzétenni. Erről azonban nem ír Donáth Anna.
Iványiék 2009 és 2016 között több mint félmilliárd forint támogatást is kaptak, miközben beszámolóikat „elfelejtették” közzétenni. Erről azonban nem ír Donáth Anna.

A két párt politikusai már több fővárosi kerületben is össztüzet zúdították egymásra, árnyékot vetve ezzel a teljes baloldali összefogásra.

A két hazaáruló, külföldi érdekeket kiszolgáló politikai alakzat, a DK és a Momentum összekapaszkodott.

Sokan azt hihetik, hogy a pedofilellenes törvény miatt a Politico élesen kritizálja hazánkat, miközben épp a 444.hu munkatársának írását olvassák.
Nem bír magával.

Radnóti András szerint jobb lenne, ha az ellenzék bukna ’22-ben, hogy életben tartsák a „rendszerváltás reményét”.

Nem lesz egyszerű annak a Momentum-elképzelésnek a megvalósítása, amelynek lényege, hogy a párt – hatalomra kerülvén – a migránsok mellett a melegeknek is a hóna alá kíván nyúlni.

Az átláthatóságot nemegyszer hangoztató balliberális pártnak rendeznie kell a saját pénzügyi helyzetét, hogy az törvényes legyen.

Most, hogy a magyar futballisták hősiesen harcoltak a legnagyobbak ellen, előmászik a stadionozó Momentum-vezér.

Nagy a titkolódzás a momentumos polgármester protokollfőnökének javadalmazása körül.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Az orosz elnök a védelmi ipar fejlesztéséről tárgyalt.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.