Esély a cserejátékosoknak
Ha mindenáron célt akarunk a magyar labdarúgó-válogatott elé tűzni montenegró vendégjátéka előtt, akkor azt mondhatjuk, harmadik nekifutásra illene legyőzni a délszláv miniállam csapatát.
Ha mindenáron célt akarunk a magyar labdarúgó-válogatott elé tűzni montenegró vendégjátéka előtt, akkor azt mondhatjuk, harmadik nekifutásra illene legyőzni a délszláv miniállam csapatát.

A két ország összecsapásainak nincsen nagy múltja, és bár ez a találkozó egyik félnek sem hiányzott különösebben, a szabályok szerint muszáj megrendezni.

Pénteken 10 órától szeptember 2-ig lehet megvásárolni a belépőre váltható utalványt a magyar labdarúgó-válogatott szeptember 5-i, montenegrói barátságos mérkőzésére.
A szabályozás kizárja azt a korábbi lehetőséget is, hogy részlegesen engedélyezzék a dohányzást egyfajta díj ellenében, amelyet a vendéglátóhelyek fizettek az államnak.

Montenegró legnagyobb pénzügyi intézményét hozza létre az OTP csoport, ami egyszerre szolgálja a csoport fejlődését és a montenegrói bankrendszer, illetve gazdaság érdekeit – mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója csütörtökön Podgoricában
Zenehíd elnevezésű műsorával, Liszt, Bartók, Erkel, Kodály és Nina Perovic műveivel a montenegrói KotorArt művészeti fesztivál vendége lesz az Óbudai Danubia Zenekar vasárnap Hámori Máté művészeti vezető vezényletével.
A Vijesti.me podgoricai hírportál információi szerint a 62 éves egykori montenegrói elnök feltehetőleg szívrohamban halt meg.
Menesztették a montenegrói labdarúgó-válogatott szerb szövetségi kapitányát, mivel bojkottálta csapata pénteki Európa-bajnoki selejtezőjét Koszovó ellen.
A kiképzés, felkészítés, oktatás, a közös gyakorlatok, s a közös missziós feladatok ellátásában tervezik a két ország közötti katonai együttműködés erősítését.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

És letartóztatás.

Lezárult a vizsgálat.

A négylábút búvártechnikával sikerült kihúzni a vízből.

Scherer Károlyt eltűntként tartják számon, de biztos, hogy meghalt.

Ha egy bábkormány kerül hatalomra, a magyarok pénze Ukrajnába fog kerülni.

Százezreknél nincs fűtés a sorozatos orosz támadások miatt.

Megszólalt Párizs.

The question is what will happen after April 12: will a national, sovereign government remain, or will Brussels place a puppet government on our necks, the Minister of Foreign Affairs and Trade posted on his social media page.

Szerdán 18 órakor rendezik az Egyiptom–Szenegál Afrika-kupa elődöntőt.

Előnye az átalakulásnak, hogy a holdingon belül a források könnyebben átcsoportosíthatók és optimalizálhatók belső hitelezéssel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.