Állandósult a baloldal nemzetietlensége
A külhoni magyarok ellen politizálni erkölcsi mélypontot jelent. A magyarországi baloldalt ez nem zavarja.
A külhoni magyarok ellen politizálni erkölcsi mélypontot jelent. A magyarországi baloldalt ez nem zavarja.

A dollárbaloldal ügyében Márki-Zay Péterre fognak mindent a baloldalon.

Baloldali politikusok gyakran zavarják meg a Tisztelt Ház működését és méltóságát.

A minimálbér emelését kérte számon a kormányon Komjáthi Imre.

A kispesti vezetés nem reagált a kérdésekre, de még a városrészek Facebook-oldalán sem mondott semmit az ügyről.

Dobrevék nem fogják föl, hogy nyílt árulásukat a magyarok sosem bocsátják meg.

Miután kiderült, hogy az ellenzék kampányába hárommilliárd forint érkezett az USA-ból, a baloldali politikusok megpróbálják Márki-Zay Péterre hárítani a felelősséget.

Különös fénytörése van annak, amikor az állampárt hajdani cenzora viselkedési normákat szab meg a trianoni témakörről.

Péterffy Attila nevezte ki azt az MSZP-s Nyőgéri Lajost alpolgármesternek.

Dömötör Csaba válaszában jelezte: nő a gazdaság és az ipari termelés, a foglalkoztatás pedig rekordszint közelében van.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kábítószerrel kereskedőkre is lecsaptak a rendőrök.

Ez a mi tervünk: a brüsszeli háborús terv rombolása helyett békés országépítés – hangsúlyozta a kormányfő.

A kormánypártok kedvező pozícióból kezdhetik a 2026-os évet.

Változik a nyitvatartás az ünnepi időszakban.

Van egy csoport Európában, amely háborút akar.

Robbantás áldozata lett Fanyil Szarvarov altábornagy, az orosz fegyveres erők operatív felkészítésért felelős vezetője lett – közölte hétfőn az orosz Nyomozó Bizottság.

Brüsszel vezetői eközben azzal áltatják a háborús pszichózisban lévő Európát, hogy Putyin legyőzhető.

Rekordot döntött az orosz LNG-export Kínába: Moszkva Katar mögé, Ausztrália elé ugrott.

Érdemi könnyítések is érkeznek jövőre.

Toniszlav Jordanov a saját térfeléről vette be a debreceniek kapuját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.