Kovács László egykori külügyminiszter még azzal a bölcsességgel hívta fel magára a figyelmet, hogy kijelentette: „Merjünk kicsik lenni!” Hol vannak már a régi szép idők, a daliás idők, amikor a „magyar” baloldal még akart egyáltalán valamilyen lenni. Ha kicsi, hát kicsi. De a kicsi is valamilyen legalább. A daliás idők elmúltak. Kovács László nem is oly kései utódai – ült ő még nemrég Gyurcsánnyal egy pártban! – új stratégiát dolgoztak ki a maguk és az ország számára.
Az új stratégia lényege: ne legyél semmilyen se! Húzódj be egy aktuális vagy aktuálisnak vélt „nagyhatalom”, „világhatalom” hóna alá – tudnék velük kapcsolatban más testüreget is mondani, ami találóbb lenne, de végtelenül kegyes és békességes hangulatban vagyok –, és ott bekkeld ki a dolgokat! Ez különösen remek stratégia akkor, amikor az egész baloldalt és csatolt részeit külföldről pénzeli az adott, aktuális (vagy annak vélt) nagyhatalom.
Mint éppen most, ezeket, az Egyesült Államok és Soros.
Az az Egyesült Államok, amelyik saját geopolitikai érdekeit szem előtt tartva úgy döntött, egyszer s mindenkorra véget vet annak a win-win szituációnak, amelyben Európa és Oroszország békésen kereskedett egymással. Hogy is fogalmazott nemrég valamelyik német illetékes elvtárs? „Vége van azoknak a kényelmes időknek, amikor a Nyugat az olcsó és megbízható orosz energiaforrásokra alapozta jólétét.”
És tessék mondani, miért is van vége? Ki és mikor döntött úgy, hogy vége lesz? Ki és hogyan provokálta az oroszokat addig, ameddig elvesztették józan ítélőképességüket, és elkezdték ezt a rohadt háborút? Ki és miért fegyverzi fel az ukránokat a legvégsőkig, hogy a háború minél tovább tartson? Kinek az érdeke ez az egész? Ki jár jól a háborúval és azzal a képtelen, önsorsrontó helyzettel, amelyet a német illetékes elvtárs megfogalmazott? Ki és mikor kérdezte meg erről az egészről az európaiak véleményét?
Kell-e még valamit kérdeznem, Ildikó?
Amúgy ez a helyzet csak és egyértelműen az Egyesült Államok érdekeit szolgálja, nekik jó, meg persze Kínának, de az most más tészta. S hogy mindez miért került most (ismét) elő? Hát csak azért, mert Orbán Balázs meg merte írni, mi is a magyar stratégiai érdek. Idézzük a „magyar” baloldal reakcióira adott válaszát: „Magyarország földrajzi fekvése, kulturális önazonossága, történelme mind arra tesz minket alkalmassá, hogy a Nyugat és Kelet közötti béke és élénk kereskedelem a magyarok hasznára váljon, miközben a blokkosodás, a hidegháborús logika és a kereskedelmi útvonalak felszámolása csak kárt okoz nekünk. Aki ezt nem látja be, az nem magyar szemüvegen keresztül nézi a világot.”
Nem olyan bonyolult ám ez, és csak az nem érti, aki nem akarja, vagy – ami még rosszabb – nem meri érteni. És azért nem meri érteni, mert aki a pénzt és ellátmányt adja neki, az pontosan ennek az ellenkezőjében érdekelt. Nevezetesen a blokkosodásban, a hidegháború felélesztésében, az „olcsó és megbízható orosz nyersanyagok és energiahordozók” eltüntetésében Európából. Úgyhogy válaszolhatunk is régi kedves barátunk, Pressman nagykövet úr remek felvetésére, miszerint: „Mindannyiunknak el kell döntenünk, milyen utat választunk ebben a viharos időszakban. Kik a barátaink? Kihez fordulunk a nehézségek idején, amikor azokkal állunk szemben, akik ártani akarnak nekünk?”
Mi döntöttünk, nagykövet úr. Mindig is a Nyugat részei voltunk, és azok is maradunk, még ha ez a Nyugat már köszönőviszonyban sincs azzal a Nyugattal, amely oly sokáig az álmainkban szerepelt. És azt is eldöntöttük, nagykövet úr, hogy a saját utunkat járjuk. Mert vannak magyar érdekek, és annál nekünk nincs fontosabb. Azt pedig nagyon megválogatjuk, kik a barátaink, és arra is nagyon figyelünk, kik akarnak nekünk ártani. Remélem, ez így érthető. Helyes. Tessék csak tovább finanszírozni a „magyar” baloldalt!
