Politikusfeleségeket juttattak pozícióhoz
Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője a Hír TV-nek elismerte, hogy az októberi választások utáni osztozkodáskor a felesége is kapott posztot.
Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője a Hír TV-nek elismerte, hogy az októberi választások utáni osztozkodáskor a felesége is kapott posztot.
Lehet, hogy nem is véletlen a Szeviép-ügyben másodfokon eljáró Szegedi Törvényszék felmentő ítélete, amiről nyugodtan el lehet mondani, hogy egy országot háborított fel – írja a PestiSrácok.hu.
Az Országgyűlés kedden – a kormány családvédelmi akciótervének részeként – lehetővé tette, hogy a még nem nyugdíjas nagyszülők a jövő év első napjától jogosulttá válhassanak a gyermekgondozási díjra.
Molnár feljelentést is tett, szerinte ugyanis egyértelmű, hogy a párt egykori munkatársa, az Egyenlítő blog alapítója, Németh Gábor áll a blog mögött.
Szóval előugrottak ők ketten, és elmagyarázták, hogy ők azok, de nem ők azok. Nem ők azok, ők ilyesféle dolgokkal nem töltenek időt, ellenben egy szörnyű, aljas és mocskos zsarolás áldozatai.
Az MSZP pártigazgatója szerint az elkövető kreált egy történetet, és azzal akarta hitelessé tenni azt, hogy belekeverte őt és egy polgármestert is. A polgármester a Facebookon tett bejelentést.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője hangsúlyozta: egyelőre türelmesek a főpolgármesterként még tapasztalatlan Karácsony Gergellyel, ám elvárják, hogy a főváros lássa el a saját feladatait.
A párt azt ígérte, hogy az általuk is megszavazott parlamenti fizetésemelésük teljes összegét jótékony célra fogják fordítani.
Elbocsátottak egy családanyát az önkormányzattól, mert nem vállalta a túlórázást. Annak ellenére, hogy a kerület új vezetése az elsők között döntött arról: nem kötelezi a kerületben dolgozókat túlmunkára.
A nemzet az összetartozás megfoghatatlan, mégis létező köteléke, amely a „nem vagy egyedül” katartikus élményét, erejét adja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az egyházfő a szerdai általános audiencián mondott beszédében a háborúk kapcsán üzent a világnak.
Bár eleinte közös fotók nem bukkantak fel, be lehetett azonosítani, hogy együtt vannak.
Ha látta őket, most nagyon számítanak a segítségére.
A családi vita gyilkosságig fajult Somogyban.
A sportigazgató a BL-sorsolás kapcsán is nyilatkozott.
Népszerűek a különböző konstrukciók, a Jövő exportőrei forgóeszközhitel pénzügyi kerete például öt nap alatt kimerült az Eximnél.
Saját magának eszkábált pisztolyt.
A sportigazgató a BL-sorsolás kapcsán is nyilatkozott.
Népszerűek a különböző konstrukciók, a Jövő exportőrei forgóeszközhitel pénzügyi kerete például öt nap alatt kimerült az Eximnél.
Saját magának eszkábált pisztolyt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.