Osztogat és tisztogat az ellenzék
Amint az október 13-i önkormányzati választáson a balliberális pártok megszerezték egy-egy nagyváros vezetését, szinte azonnal megkezdték a tisztségek, a jól fizető pozíciók elosztását.
Amint az október 13-i önkormányzati választáson a balliberális pártok megszerezték egy-egy nagyváros vezetését, szinte azonnal megkezdték a tisztségek, a jól fizető pozíciók elosztását.
A Gyurcsány Ferenc által elkövetett bűnök és a Borkai Zsolt által elkövetett erkölcsi kisiklás nem mérhető össze — hívta fel a figyelmet Kövér László házelnök.
Gajda Péter újraválasztott kispesti szocialista polgármesternek buknia kell, mert ennek az embernek a pozícióban tartása súlyosan veszélyezteti a közmorált és a közvagyont.
Az ellenzék vezette közgyűlés ezúttal háromszor annyi tanácsnokot választott, mint amennyi a korábbi ciklusban volt, ráadásul havi bruttó 250 ezer forint helyett 350 ezret fognak keresni fejenként.
Az Országgyűlés elnöke szerint a Demokratikus Koalíció elnökénél kevés több kárt okozó figurája volt a huszadik és a huszonegyedik századi magyar történelemnek.
A kampány után végre felismerték a szocialisták a kokainos videón Lackner Csabát, majd kizárták a pártból, de azért most megválasztották a lakásügyi bizottság vezetőjének – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője.
Nyőgéri Lajosnak az elmúlt években három vállalkozása is volt, de a cégbíróság mindhármat kényszertörléssel megszüntette, és csaknem öt évre a cégvezetéstől is eltiltották.
Az MSZP hajdani üdvöskéje, az ábrándos tekintetű Török Zsolt távozásával határozottan szegényebb lett a hazai politika faunája. Mint láthatjuk, Karácsonynak is hiányzott.
Továbbra sem engedi el Czeglédy Csaba kezét a Gyurcsány vezette DK, a párt büntetőügyekbe keveredett ügyvédjének cége most Niedermüller Péter, a VII. kerület új DK-s polgármesterétől kapott megbízást.
Az MSZP-s Horváth Csaba vezette zuglói képviselő-testület ma dönt arról, hogy négyéves szerződést köt-e a parkolási csalásai miatt hírhedtté vált céggel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az angol sztárcsapatban két igazolás is ott volt a kezdőben.
Átcsoportosítás és elmaradt bérek – bajban a város.
Kéthetes célkörözési akciót indítottak a fővárosi rendőrök.
A gépek eltűntek a radarokról.
A kormány kidolgozza a megfelelő ellenlépéseket.
Gál Kinga, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke Strasbourgban Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés és a Patrióták Európáért európai parlamenti frakció elnökével tartott sajtótájékoztatót
Mindenkit elpusztít a kábítószer.
A kormány kidolgozza a megfelelő ellenlépéseket.
Gál Kinga, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke Strasbourgban Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés és a Patrióták Európáért európai parlamenti frakció elnökével tartott sajtótájékoztatót
Mindenkit elpusztít a kábítószer.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.