A Kúria két ügyben is kimondta: nem sértett törvényt a közmédia
Ismét bebizonyosodott, hogy hazugságot terjesztett a fake news média azzal, hogy a közmédia kampányfilmet adott le a hírműsorában.
Ismét bebizonyosodott, hogy hazugságot terjesztett a fake news média azzal, hogy a közmédia kampányfilmet adott le a hírműsorában.
Bár megígérte, a mai napig nem adta vissza Nagy Ernő hódmezővásárhelyi MSZP-s önkormányzati képviselő, a Lakásügyi Tanácsadó Testület (LTT) elnöke a lányának mutyizott ingatlant.
A kormány gazdasági alapon áll kapcsolatban a kínaiakkal, míg a szocialisták a kommunista párttól kapták a meghívást, vagyis az ő meghívásuknak kifejezetten ideológiai-elvtársi töltete van.
Feljelentést tett hatósági személy elleni erőszak vétsége miatt Óbuda-Békásmegyer polgármestere, miután a kerületi közterület-felügyelet állítása szerint pénteken MSZP-aktivista támadt egy járőrükre.
A történtek után a Magyar Nemzet hiába próbálta megszólaltatni a Párbeszéd társelnöknőjét, Szabó Tímea nem volt hajlandó Tordai közönséges viselkedését véleményezni.
Az EP-választáson elnyerhető huszonegy mandátum több mint felét, jobb esetben pedig majdnem kétharmadát jósolják maguknak az ellenzéki pártok — derül ki a Magyar Nemzet összeállításából.
A szocialisták megint lebuktak. Azt régóta tudjuk, hogy a hazudozás a lételemük, a szavak náluk már legalább hét-nyolc évtizede elveszítették eredeti jelentésüket.
A kormánypártok szerint az ellenzék nyíltan egy köztörvényes bűnöző oldalára állt a bírósággal szemben, és falaznak ahhoz, hogy Czeglédy megússzon egy köztörvényes ügyet.
A bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a bíróság megszüntette a büntetőeljárást Czeglédy Csabával szemben – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék
A nyilvánosságot kizárva építi kínai kapcsolatait az MSZP. A kommunista utódpárt elnöke, Tóth Bertalan is részt vett Pekingben az Egy övezet, egy út konferencián.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Elemzik a vizsgálati eredményeket.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött értesítőket kaptak nem létező tartozásról.
Zelenszkij bejelentette az idei támogatás összegét.
Az Udvari Kamaraszínház izgalmas darabbal érkezik a színházi találkozóra.
Továbbra is náci szimbólumokat viselnek az Azov ezred katonái.
Június 21-től ismét látogatható a Kagyló Strand.
Lakhatási problémák, szervezett bűnözés, GMO-s élelmiszerek, csökkenő magyar bérek – ezeket hozná az ukrán tagság.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Továbbra is náci szimbólumokat viselnek az Azov ezred katonái.
Június 21-től ismét látogatható a Kagyló Strand.
Lakhatási problémák, szervezett bűnözés, GMO-s élelmiszerek, csökkenő magyar bérek – ezeket hozná az ukrán tagság.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.