Az MSZP relativizálja Bangóné patkányozós megnyilvánulását
Nem az ocsmány patkányozást kellene folytatnia Ujhelyinek, hanem szépen be kellene jelentenie, hogy Bangóné Borbély Ildikót azonnal lemondatták a képviselői mandátumáról.
Nem az ocsmány patkányozást kellene folytatnia Ujhelyinek, hanem szépen be kellene jelentenie, hogy Bangóné Borbély Ildikót azonnal lemondatták a képviselői mandátumáról.
Tudatos lehetett Bangóné Borbély Ildikó patkányozása, forrásaink ugyanis arról beszéltek, hogy a párt „kemény magja” körében sikert aratott a felháborító szóhasználat.
A magát független főpolgármester-jelöltnek nevező Puzsér Róbert az elmúlt napokban Budapesten terjesztett szórólapján mutatta be, mely a Momentum-MSZP-DK által kiválasztott kerületi polgármester jelölt miért elfogadhatatlan számára.
Azok a fránya számok...
Nem ez volt az első kínos médiaszereplése a baloldal főpolgármester-jelöltjének, akit volt pártja, az LMP egyik prominense szerint érdekcsoportok irányítanak.
Ahogy elnéztük a városligeti szocialista majális közönségét, a régi dicstelenség nemhogy késik az éji homályban, hanem végképp a múlt ködébe vész.
Ha az MSZP-ben nem tudnak kihátrálni Bangóné kijelentése mögül, az nem csak a választási kampányukat teheti semmissé, de az önkormányzati választásokig felszámolhatja a párt mögött álló tábort.
Ujhelyi István bejelentette, hogy eltávolították oldalaikról a Fidesz kormányzását patkánykormányzásnak nevező posztot és videót.
Felháborodásra biztatta az embereket Gyurcsány felesége a DK majálisán, ahol nagyságrendekkel többen vettek részt, mint az MSZP rendezvényén.
Ide jutott a hazai baloldal: “csillogó szemű” fiatalokat tolnak maguk előtt a frontvonalra, abban a reményben, hogy velük, őket kihasználva sikerülhet, ami 2006 óta nem jött nekik össze.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A közel-keleti háborús helyzet a migráció egy új dimenzióját eredményezte, fennáll a veszélye, hogy jelentősen növekedni fog az illegális migránsok száma a balkáni útvonalon – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
Angol klub még sosem áldozott ekkora összeget egy játékosra sem.
5.1-es erősségű földrengés rázta meg Iránt.
Holnap jön a nyár legjobban várt kulturális programja.
Nem ígérnek elérhetetlen dolgokat a Zalaegerszeg új tulajdonosai.
Van, akit Magyar Péterék a listán piásnak, alkesznek, okoskodónak vagy emberileg alkalmatlannak titulálnak.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Holnap jön a nyár legjobban várt kulturális programja.
Nem ígérnek elérhetetlen dolgokat a Zalaegerszeg új tulajdonosai.
Van, akit Magyar Péterék a listán piásnak, alkesznek, okoskodónak vagy emberileg alkalmatlannak titulálnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.