Már csak kettőt kell aludni, és választunk. Nem állítom, hogy gyermeki izgalommal várjuk a vasárnapot, bár a tét jelentős. Igaz, a mérkőzés végkimenetele, a győztes személye nem kérdéses, de a gólkülönbség mindenképpen az. A garantáltan vesztes oldalon továbbá az is, ki tud egy, esetleg két gólt lőni, ha azt nem, legalább eltökélt, szürke, romboló típusú balbekket játszani, ki hullik ki, ki marad meg a keretben, ki lesz a csapatkapitány. Egyáltalán, lesz-e még csapat?
Hol van már a tavalyi hó és a tavalyi Karácsony, aki még pár órával a látványos bukfenc előtt is arra intette a köztársasági elnököt, nehogy másnak merészeljen kormányalakítási megbízást adni. Odaát már csak a csodában bíznak, pontosabban abban, amit ők annak tekintenének: léptessék hatályba a bűvös hetes szám miatt is meseszerű hetedik cikkelyt, vonuljanak be az ENSZ-erők, törjön ránk a gazdasági válság, és taszítsa nyomorba, munkanélküliségbe, elégedetlenségbe a népet, üssön ki a pestis, de minimum a spanyolnátha, bizonyítva, hogy nem működik a hazai egészségügy. Mert más már nem segít.
Esetleg még ha a marslakók megtámadnák a Földet, és az űrből mindenkit, de persze legfőképpen a Fideszt elemésztő tűzeső zúdulna ránk. Idelent összefognának a hutuk a tuszikkal, a törökök az örményekkel és a kurdokkal, a palesztinok az izraeliekkel, oroszok és ukránok együtt védenék a Krímet; csupán a magyar ellenzék képviselői állnának oda felajzottan egy még működő kamera vagy mikrofon elé, és miközben éppen gigabomba esne a fejükre, utolsó, üdvözült mosolyukkal kijelentenék, hogy az Orbán-kormány megbukott, mert nincs cselekvési programja a helyzet megoldására. Csakhogy legfeljebb egy újabb „jelentés” és Dunja Mijatovic emberi jogi biztos jön, aki, valljuk be, felér egy ufóval.
Az ellenzéki oldalon már az a kisebb baj, hogy nincs remény. A nagyobb az, hogy kifogás, mentség sincs. Az európai parlamenti választási rendszert ugyanis, fájdalom, nem a Fideszre szabták. Ugyanez a szisztéma Hollandiában, Litvániában, szerte a kontinensen. (Érdekes kísérlet lenne, ha az egységes Európa jegyében a polgárok nem csupán saját nemzeti listáikra voksolhatnának, hanem, nem kötelező jelleggel, egy másik ország másik pártjára is, és mondjuk minden félmillió szavazat egy pluszkvótát jelentene. Nem is tippelek rá, kinek mennyit hozna.)