Kisebb palotának is beillő ingatlant épít magának Ujhelyi István
Panorámás terasz, nagy kert és tágas szobák.
Panorámás terasz, nagy kert és tágas szobák.

Az 1990-es évek második felében gyakorlatilag kilúgozták az utódpárt MSZP politikájából a nyomokban előforduló szociális érzékenységet és nemzeti elkötelezettséget.

A városvezető akciója a jelek szerint saját szimpatizánsai körében is kiverte a biztosítékot.

Az MSZP-s Korózs Lajos hiába esett ki a Parlamentből, egyből kapott egy fővárosi pozíciót.

Az Orbán-kormány jóléti intézkedéseit nagyon méltányolták a választók.

Molnár Zsolt tagad, és rágalmazás miatt perel, ám attól még választ kell majd adnia az őt kihallgató nyomozó ügyészeknek.

Kunhalmi Ágnes elmondta, hogy külföldi, amerikai tanácsadók erőltették a putyinozást.

Újabb trükkel akadályozza a kartellezés miatt kiszabott tizenegymilliárdos bírság végrehajtását a baloldali oligarcha.

Márki-Zay Péter saját kampánycsapata nem értette, hogy miért nem rezonálnak a magyarok a témára.

Űr marad Berci elnök után. Pöce.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

A miniszterelnök az ilyen látogatásokra mindig készül egy váltás inggel.

Új támogatás járhat az állami és egyházi köznevelési intézmények munkatársainak.

A kormányfő azt mondta, meg akarjuk nyerni a XXI. századot.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

A tájékoztató szerint több mint 1260 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

Mivel a volt kormányfő nem jelent meg a tárgyaláson, a bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.

Hétfőn délután négyen jutottak a harmadik fordulóba, egyikük sem kiemeltként.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.