Felül kell vizsgálni a frakciópénzeket

Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője lapunknak elmondta: a frakciótámogatási rendszer felülvizsgálatára lehet szükség, miután a baloldali pártok kevesebb képviselői helyet szereztek az Országgyűlésben, mint négy évvel korábban, ám így is nagyobb költségvetési támogatásra tehetnek szert.

2022. 06. 02. 6:49
2022.05.16. BUdapest Parlament, Orbán Viktort miniszterelnöknek választják Fotó: Kurucz Árpád Fotó: Arpad Kurucz
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baloldal sosem volt ennyire töredezett, mint jelenleg, mivel hat balliberális szellemiségű frakció néz szembe a kormánypártokkal. A hazai jogszabályok a plurális demokrácia működését szolgálják, és kiegyenlítik a versenyhátrányt. Ez az oka annak, hogy a közösen induló hat baloldali párt kevesebb mandátumhoz jutott, mint négy évvel ezelőtt, összességében viszont több költségvetési támogatásra számíthatnak

– nyilatkozta lapunk megkeresésére Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője. Kifejtette: sokszor éri a magyar választási rendszert és az Orbán-kormányt az a kritika, hogy a szabályok sértik a demokráciát és gyengítik a pluralizmust, mert – a baloldal szerint – az erősebbnek kedveznek, és a Fidesz–KDNP-pártszövetségnek lejt a pálya.

– A költségvetési támogatások kiszámolása cáfolja ezeket a vádakat, s nevetségessé teszi a „hivatásos demokráciarettegőket”, miként frappáns választ ad a nyugati kritikákra is 

– mondta. Hozzátette: a baloldal a költségvetési támogatásokat tekintve kifejezetten kedvezményezettje a magyar demokratikus rendszer működésének, hisz valós társadalmi támogatottságukhoz képest nagyobb anyagi előnyhöz jutnak. Nagy Ervin hangsúlyozta: amikor a baloldali pártok létrehozták a hatpárti összefogást, és megállapodtak, hogy minden pártnak önálló frakciója lesz, egyik szemükkel a jövőbeni költségvetési támogatásokat figyelték.

– Ahogy a katasztrofális kampány során egyre inkább látszódott, hogy vereséget szenvednek, egyre lényegesebbé vált a megszerezhető pénz. Erre utal az is, hogy előre megállapodtak: ha szükséges, kisegítik egymást, ahogy ezt Gyurcsány az LMP-vel meg is tette, amikor a Dobrev Klára által lemondott mandátumot az LMP-nek adta. Nagy Ervin arról is beszélt, hogy szükséges lehet a frakciótámogatási rendszer felülvizsgálata, mivel a valós támogatottság nem tükröződik a költségvetési támogatások arányaiban, azaz igaz­ságtalan a rendszer.

A keddi Magyar Közlöny hivatalos értesítőjében megjelent a baloldali pártok többségének 2021-es pénzügyi beszámolója − írta az Index.

A parlamentbe jutott formációk közül az MSZP 776 milliós, míg a Jobbik több mint 681 millió forintnyi bevételre tett szert. Az LMP-nek 355 millió forint jutott 2021-ben, a Párbeszéd összesen 336 milliónyi összeghez jutott, a Momentum pedig 262 millió forinttal gazdagodott. Ugyancsak a Magyar Közlönyben jelent meg Márki-Zay Péternek, a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjének az elszámolása, ami szerint az országgyűlési választáson a hódmezővásárhelyi központú választókerület jelöltjeként a törvényes maximumösszeget, 1 182 878 forintot fordított a kampányára.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.