Ámokfutás a baloldalon
Korábban a miniszterelnöki pozícióra törő főpolgármester mostani támogatója, Bajnai Gordon is fontosnak tartotta a magyar–kínai kapcsolatokat.
Korábban a miniszterelnöki pozícióra törő főpolgármester mostani támogatója, Bajnai Gordon is fontosnak tartotta a magyar–kínai kapcsolatokat.

A másodikról a harmadik helyre csúszott vissza a baloldal miniszterelnök-jelölti versenyében.

A béremelések mellett több mint nyolcvan vidéki kórház újult meg, a központi régió intézményfejlesztése is megkezdődött.

Egyre gyakrabban lázítanak a szivárványkoalíció politikusai.

Nem találják ki, ki mondott beszédet Rajk László újratemetésén… De bizony, Dobrev Klára nagypapája, Apró Antal. Kicsi a világ.

Karácsonyék egy politikai édes hármast is rendezhetnének, ha Dobrevet is felvennék a szavazólapra.

Régi megfigyelés: a Lamperth Mónikáról szóló hírekre előszeretettel bukik az olvasó.

Számos vidéki választókörzetben egyetlen jelölt maradt talpon, így a szavazóknak nem volt igazán választásuk.

Támadások és alkuk a baloldalon az előválasztás két fordulója között.

Egy tisztességes nemzeti baloldal a normális közélet egyetlen feltétele.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A férfit emberkereskedelemmel gyanúsítja a rendőrség.

Gilly Gyula neve több korrupciós ügyben is felmerült az utóbbi években.

A nagyobbik kormánypárt két új jelöltet indít egy fontos vármegyeszékhelyen.

Életveszélyes karácsonyi díszek kerültek forgalomba, 58 termékből 56 esetben találtak problémát.

Az Egyesült Államok november vége óta rendszeres hírszerző és megfigyelő repüléseket hajt végre a terület felett.

A 2026-os év izgalmasnak ígérkezik.

Tizenegy katonát ítéltek több mint 34 év börtönbüntetésre.

A Liverpool legközelebb december 27-én, szombaton 16 órakor lép pályára a sereghajtó Wolverhampton ellen.

Ennek a negyede a pozitív szaldó.

A vizsgált termékek közül csak kettő volt biztonságos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.