Szijjártó megállapodott a Schneider Electric itthoni bővítéseiről
A franciák már közel ötszáz céggel több mint 5 milliárd eurónyi beruházást hoztak Magyarországra.
A franciák már közel ötszáz céggel több mint 5 milliárd eurónyi beruházást hoztak Magyarországra.

Háromszáz új munkahely jön létre a 11,3 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően.

A munkaadók úgy látják, némileg megnyugtatná a versenyszféra szereplőit a bértámogatások meghosszabbítása.

A kormánypártok szerint álságos, hogy az a baloldali jelölt beszél a munkahelyekről, aki a saját dolgozóit megfélemlíti és kisemmizi.
A Fidesz-KDNP fővárosi frakciója azt indítványozza, hogy a főváros a meglévő pénzéből különítsen el 50 milliárd forintot a koronavírus-járvány által leginkább sújtott budapesti gazdasági szereplők megsegítésére – közölte a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióveze
1,5 milliárd forintos beruházási program indult el a külföldi vállalatok körében egyre népszerűbb városban.
Az augusztus 20-i tűzijáték megtartható lenne, de a fokozott óvatosság miatt lemondta a kormány.

A PreBeton Zrt. beruházásához a kormány több mint 2,5 milliárd forintos támogatást nyújtott.

A kutatás-fejlesztési bértámogatás kapja a legtöbb elismerést a gazdasági szereplőktől.

A határ is biztonságban van, köszönhetően a kerítésnek, a jogi és az élőerős védelemnek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.

Az Egyesült Államok történelmi mérföldkőnek nevezte a lépést.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.

A NATO-főtitkár a kijevi látogatásán világossá tette: a szövetség hosszú távon, konkrét katonai és biztonsági eszközökkel is kiáll Ukrajna mellett.

A József Attila Színház örökös tagját 81 éves korában, január 28-án érte a halál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.