A kormány támogatja a rugalmas foglalkoztatási formákat is
Képzésekkel segítik elő a munka és a magánélet összehangolását, illetve az atipikus foglalkoztatási formák elterjedését is igyekeznek támogatni.
Képzésekkel segítik elő a munka és a magánélet összehangolását, illetve az atipikus foglalkoztatási formák elterjedését is igyekeznek támogatni.
Az európai fiatalok mintegy 60 százaléka munkanélküli azok közül, akik sem szakképesítéssel, sem valamilyen tanfolyami végzettséggel nem rendelkeznek.
A 2018. december-2019. február közötti három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 497 ezer volt, 56 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 20-64 éves korcsoportban, a foglalkoztatottak száma 35 ezerrel, a foglalkoztatási ráta
Az Eurostat legfrissebb adataiból kiderül, mindössze két európai uniós tagországban volt alacsonyabb tavaly év végén a munkanélküliség, mint Magyarországon.
Az elmúlt években 11,5 százalékról 3,6 százalékra csökkent a munkanélküliség, minden eddiginél több ember dolgozik Magyarországon.
A rugalmas foglalkoztatás támogatásával, a munkaerő-tartalék képzésével, átképzésekkel és aktivitást ösztönző intézkedésekkel az elkövetkezendő időszakban még tovább nőhet a foglalkoztatás.
A 2018. november és 2019. január közötti időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 481 ezer volt, 45 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 3,7 százalék volt.
A nyilvántartott álláskeresők száma 4,9 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a 2019. januári zárónapon 254 200 álláskereső szerepelt, mintegy 13 ezerrel kevesebb az egy évvel korább
Magyarország ma a hetedik legnépszerűbb beruházási célpont a világban, a munkanélküliség a 2010-es 12 százalékról 3,6 százalékra csökkent, és hatodik éve folyamatosan nőnek a bérek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hűséges bajtársai előtt tisztelgett a honvédség.
Egyedül vitte el a busás nyereményt.
A Delta-akcióknak köszönhetően egyre több droghálózatot számolnak fel a rendőrök országszerte.
A hagyományos vízi járművek mellett extrém kishajók is vízre szálltak.
„Patrióta barátaink, a Georgiai Álom utcahosszal lett első az önkormányzati választáson. Bravó!" – írta Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva a politikus kifejtette: a Patrióták eddig is erősek voltak, de ezentúl még erősebbek lesznek.
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A holland vezetőedző Kerkez Milost és Szoboszlai Dominikot külön is kiemelte a sajtótájékoztatón.
Egy félidő semmittevés után előbb a Loki legrutinosabb játékosa lőtt egy bombát, majd jött minden idők egyik legfurcsább tizenegyese.
Idén már összesen egymilliárd forintot kaptak az állatvédő szervezetek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.