Nacsa Lőrinc: Nagy segítség a fiataloknak az adómentesség
2010 előtt a bruttó fizetés 55 százalékát, jövőre már több mint 81 százalékát viheti majd haza egy 25 éves fiatal – nyilatkozta lapunknak Nacsa Lőrinc.
2010 előtt a bruttó fizetés 55 százalékát, jövőre már több mint 81 százalékát viheti majd haza egy 25 éves fiatal – nyilatkozta lapunknak Nacsa Lőrinc.

A kereszténydemokrata képviselő szerint a baloldal egy hataloméhes, piti, fenyegetőző banda.

Az összefogás helyett a baloldal pártjai és politikusai hangulatkeltéssel és álhírterjesztéssel foglalkoznak.

A KDNP politikusa Gyurcsány Ferencet és Dobrev Klárát emlékeztette arra, hogy a villát, ahol élnek, Rákosi Mátyásnak köszönhetik.
Gyurcsányék semmit sem változtak: továbbra sem hajlandók támogatni az otthonteremtést biztosító intézkedéseket.

Ezzel szemben a kormány a járvány alatt is kitart a gyermeket nevelők mellett – húzta alá Nacsa Lőrinc.
Nacsa Lőrinc kifejtette: az orvostudomány történetében a védőoltások mentették meg a legtöbb életet.

A kormánypártok szerint Hadházy Ákos a szentendrei halottasházból közzétett videójával átlépett minden határt.

A Fidesz-KDNP szóvivője hivatalos közösségi oldalán tájékoztatott arról, hogy kedd reggel díjat adott át!

Menczer Tamás szerint az elmúlt harminc év legembertelenebb akciója, ahogy a baloldal a járvány elleni védekezést támadja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hagyomány, konyha és tudás egy gerezdben.

A miniszterelnök magabiztos fellépése és tudása mellett Magyar Péter korábbi sikertelenségei különösen látványossá váltak.

Adóemelések, nyugdíjcsökkentés, a rezsicsökkentés felszámolása és a családtámogatások visszavágása is szerepelhet a tervek között.

A Tisza Párt kivezetné a bankok és az energiaszektor különadóját, helyette a magyar embereken csattanna az ostor.

Miközben az agrárium veszít, az európai ipar nyer.

Azt is mondta nekik, hogy megöli őket.

A nap legfontosabb külpolitikai hírei!

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Rendkívül népszerű termékeket érint a zsugorinfláció.

Törőcsik Mari szerint volt benne valami ősi, valami tiszta tekintély, ami nem a hatalomból, hanem a jelleméből fakadt.

A Kossuth-díjas szobrászművésszel alkotásról, mesterről, hitről is beszélgettünk interjúsorozatunkban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.