Theresa May kész lemondani a tárgyalások következő szakasza előtt
A Downing Street tájékoztatása szerint Theresa May brit miniszterelnök szerdán közölte a kormányzó Konzervatív Párt frakciójával, hogy kész távozni tisztségéből.
A Downing Street tájékoztatása szerint Theresa May brit miniszterelnök szerdán közölte a kormányzó Konzervatív Párt frakciójával, hogy kész távozni tisztségéből.

A brit EU-tagság eredetileg ezen a héten, pénteken, brit idő szerint 23 órakor, közép-európai idő szerint éjfélkor szűnt volna meg.
Ma az alsóház képviselői úgynevezett jelzésértékű szavazásokkal próbálnak kiutat keresni a hónapok óta tartó patthelyzetből.

A képviselők saját kezdeményezésükre szavazhatnak a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételrendszerét rögzítő, eddig kétszer nagy többséggel elvetett megállapodás különböző alternatíváiról.

May tájékoztatása szerint az EU-csúcson született jogi döntés a brit EU-tagság megszűnésének új határidőiről pénteken hatályba lépett, és a nemzetközi jog alapján is hatályossá vált.
Kubába látogatott Károly herceg és Kamilla hercegnő: ez a brit királyi család tagjainak első hivatalos látogatása a szigetországban, egyben annak kifejeződése, hogy a brit monarchia nem ért egyet a Trump-kormány Kubát gazdaságilag izoláló stratégiájával.
A kormányzó Konzervatív Párton és a kabineten belül is többen Theresa May miniszterelnök rövid időn belüli lemondásához kötnék Brexit-megállapodást.
A brit kormány és a parlament hivatalos petíciós honlapján megjelent felhívás szerint a kormány rendre azt állítja, hogy a kilépés az Európai Unióból „a nép akarata”.
Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense szerint egérutat nyertek a britek az európai uniós (EU-) állam- és kormányfők brüsszeli csúcstalálkozóján csütörtök éjjel hozott határozattal, amellyel április 12-ig kaptak haladékot az Egyesült Királyságnak az EU-



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy.

Mindenkit megnyugtatott az építési és közlekedési miniszter.

A kormányfő megköszönte a hatvaniaknak a részvételt a szombati rendezvényen.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Torinóba utazott, hogy szolidaritását fejezze ki a rendfenntartó iránt és meglátogatta a kórházban ápolt rendőröket.

Az izraeli diaszpóraügyi és antiszemitizmus elleni küzdelem minisztériumának vezetője közölte: tudomásuk van arról, hogy az MSF olyan munkatársakat foglalkoztat, akik terrorszervezetekben tevékenykednek.

A férfit térfigyelő kamerák felvételei segítségével találták meg a rendőrt ért szombati támadás után, kevesebb mint huszonnégy órán belül.

A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.

Ha lesz jövője a Nyugatnak, akkor első körben majd ezeket kell eltakarítani.

Az ETO FC elleni döntetlent nagyon nehezen emésztik meg a hajdúságiak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.