Alig érkeztek kelet-európai idénymunkások a britekhez
Az agrárszektornak ezért brit munkavállalókat is be kell vonniuk a betakarítási munkálatokba.
Az agrárszektornak ezért brit munkavállalókat is be kell vonniuk a betakarítási munkálatokba.
A magyar-brit kapcsolatok a Brexit ellenére virágzóbbak mint valaha! – írta az igazságügyi miniszter.
A brit The Times lap minden évben összeállított listáján Angliában élő közismert üzletemberek kaptak helyet.
103 évesen ő a legidősebb énekes, aki felkerült a legjobb 40 albumot jegyző brit slágerlistára.
Mivel a parmezánhoz csak tejre és sóra van szükség, a vírus a sajttermelők legnagyobb ellensége az olaszoknál.
Az általános iskolák nulladik, első és hatodik osztályos tanulói térhetnek vissza a tantermekbe.
A gyenge első negyedév tükrében érdekes, hogy alakul a brexit-folyamat.
1950. május 13-án rendezték az első F1-es futamot, mégpedig Nagy-Britanniában, Silverstone-ban.
Több mint negyvenezren hunytak el Nagy-Britanniában a koronavírus okozta Covid-19 betegségben egy keddi összesítés szerint, amely tartalmazza a brit statisztikai hivatal (ONS) adatait is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A háború eszkalációs kockázata egyre súlyosbodik, most kell hideg fejjel, józan ésszel gondolkodni és cselekedni – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a tárcavezető.
Párizsban a játékvezető nem hunyt szemet a Barcelona-legenda fiának enyhe mezhúzása felett sem.
A főváros úszik a megoldatlan problémákban.
Egy 16 éves lány az áldozat.
Bevágott egy autós a tömött BKK-járat elé, a vészfékezés pedig nem sok jót tartogatott az állva utazóknak.
A fenntartható közlekedést népszerűsítik.
A balhátvédnek egyetlen magyarral sincs nagyobb játékrutinja, mint a csapatkapitánnyal, de ez fordítva már nem igaz.
Bevágott egy autós a tömött BKK-járat elé, a vészfékezés pedig nem sok jót tartogatott az állva utazóknak.
A fenntartható közlekedést népszerűsítik.
A balhátvédnek egyetlen magyarral sincs nagyobb játékrutinja, mint a csapatkapitánnyal, de ez fordítva már nem igaz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.