Nagy István: A kormány mindent megtesz a magyar gazdáknak járó agrártámogatások megvédéséért
Nem kérhetünk többet a gazdáktól többletforrások nélkül, úgy pedig végképp nem, hogy közben csökkennek a források – hangsúlyozta az agrárminiszter.
Nem kérhetünk többet a gazdáktól többletforrások nélkül, úgy pedig végképp nem, hogy közben csökkennek a források – hangsúlyozta az agrárminiszter.
Naprakészen kell tudni a tőkén lévő szőlő, a must, a készleten lévő folyó- és palackozott borok mennyiségét ahhoz, hogy piaci zavar esetén hatékonyan be lehessen avatkozni – mondta Nagy István.
Az agrárminiszter arról beszélt, a hagyományaink egyre fontosabbak, nagy szerepet kapnak az identitás keresésében és megtartásában, valamint összehozzák a vidéket a várossal.
Nagy István agrárminiszter kiemelte, mivel a klímaváltozás és a kémiai szerek hatására eltűntek a vad poszméhek, így a házi méhek egyedül maradtak a beporzással, ezért nagyon kell vigyázni rájuk.
Történelmi lépéssel segíti az agrártárca a méhészetek munkáját, az eladott termékek után személyi jövedelemadó-mentességet kapnak az ágazat szereplői.
Ezt felismerte a magyar a kormány, és megalkotta a Klíma- és természetvédelmi akciótervet, amelyben kiemelt helyet kap az erdőtelepítés.
Az agrárminiszter alapvető fontosságúnak nevezte, hogy a rendelkezésre álló források a legnagyobb biztonsággal, tervezhetően és a legkisebb pénzügyi kockázat mellett jussanak el a termelőkhöz.
A keret felülről nyitott, így minden gazdálkodó, akinek a betegség miatt kell leölni az állatait, számíthat az állam segítségére – mondta az agrárminiszter.
A igazgatóságok felépítése egységesül, szervezeti egységei hasonló elnevezéssel hasonló feladatokat kapnak – közölte az agrárminiszter.
A tárcavezető kifejtette, a NAIK-hoz tartozó intézetben dolgozó szakemberek teljesítménye hosszú évtizedekre fogják meghatározni a magyar kertészet- és gyümölcstermesztés helyét és szerepét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az utolsó simításokat végzik a Kossuth téri színpadon, és már a kormányfő is dolgozik az ünnepi beszédén.
Egy platformra került a Magyar Tudományos Akadémia és a Tisza Párt.
Minden nyugdíjast érintene a Tisza Párt megszorítása.
A miniszterelnök is reagált a friss hírre.
Információs hadviselés zajlik a budapesti békecsúcs kapcsán – írta gyorselemzésében Deák Dániel.
A háttérben zajlanak a tárgyalások, mindenki azt találgatja, mikor találkozik Trump és Putyin.
Valótlanságot állított Ursula von der Leyen az Európai Parlamentben.
Az Olimpiakosz hatalmas pofonba szaladt bele a Barcelona ellen.
A Balaton-felvidéken csaknem félmilliárd évet ugorhatunk vissza az időben.
Alig maradt egészséges védője a királyi gárdának.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.