„Majd a kereszt alatt állasz, kezeiddel el nem érhetsz”
A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora március utolsó napjait a nagyhéthez és a húsvétvasárnaphoz kapcsolódó népszokásoknak szenteli.
A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora március utolsó napjait a nagyhéthez és a húsvétvasárnaphoz kapcsolódó népszokásoknak szenteli.

Veres András arra emlékeztet, hogy Isten a szeretet, tőle semmi rossz nem származhat

A Zeneakadémia is online elérhetővé tette archívumának kiemelkedő felvételeit, így nagypénteken az Óbudai Danubia Zenekar (ÓDZ) előadásában Bach János-passiója hangzik el.
A párizsi Notre-Dame-ból élőben közvetítik a töviskoszorú imádását nagypénteken, Jézus kereszthalálának emléknapján.
A halhatatlanság egyetlen alapvető feltétele a halál volt: csak akkor értelmezhető a feltámadás, ha Jézus előtte kileheli a lelkét a keresztfán, és ezzel elhozza nekünk a kegyelmet.

Többen keresztre feszíttették magukat a Fülöp-szigeteken a vallási odaadás jeleként és a nagypénteki hagyományos szertartás szokásos megnyilvánulásaként.
Nagypénteken az érintett egyházak Ausztria-szerte tiltakoztak az új rendelet ellen, amely szerint az idén ez már nem munkaszüneti nap az országban.
Idén a keresztény nagypéntekre esik az egyiptomi kivonulásra emlékező egyhetes pészach első napját jelző széder este ünnepe.
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, amikor Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére emlékeznek a keresztények.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.

A XVI. kerület polgármestere szerint már most jobban és olcsóbban végzik el a munkát, gyakran a főváros helyett is.

Az Országgyűlés elnöke a Patriótának adott interjút.

Ezeket a kérdéseket járta körbe a Mandiner Erőtér című geopolitikai elemzőműsorában a házigazda, Pócza István és állandó vendégei, Horváth József és Földi László.

Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája nem kertel: az Európai Unió birodalmi törekvései teljes kulturális összeomlásához vezethetnek.

Az ukrán főparancsnok még saját magának sem engedi meg, hogy egyáltalán fontolóra vegye ezt a lehetőséget.

Nehezen csikarta ki a döntetlent a magyar válogatott a Japán elleni mérkőzésen a vb középdöntőjében.

A Nélküled útja a panteonig.

A német kancellár a belga miniszterelnököt győzködi.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.