Majdnem hetven kilogramm élelmiszert dobunk ki fejenként évente
Az uniós átlag ennél jóval magasabb – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeripari igazgatója.
Az uniós átlag ennél jóval magasabb – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeripari igazgatója.
A korábbiaknál is komolyabb kihívás elé állította ebben az évben az időjárás a gazdákat.
A világpiacon az áresést ismét drágulás követte, ahogyan a hazai felvásárlási árak is emelkedtek.
Még szeptember végén is kiváló minőségű görögdinnyével találkozhatnak a vásárlók.
A szervezők minden Kárpát-medencei gazda jótékonyságára számítanak, a búzát húsz malomban őrlik majd meg.
Sikerült elérni, hogy egyetlen liter nyers tejet sem kellett kiönteniük a gazdálkodóknak.
Az itthon feldolgozott különböző gyógynövények közel hetven százaléka származik a természetből.
Június 19-ig van lehetőség az egységes kérelmek előzetes ellenőrzése során feltárt hibák szankciómentes javítására – hívta fel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a gazdálkodók figyelmét.
Megkezdődhetnek a nyári betakarítási munkák, ha a következő hetekben jelentős lehűlés nem érkezik.
A fokozott védekezésnek köszönhetően csupán kisebb, kárt nem okozó jégszemek hullottak a földekre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sajnos a közel-keleti helyzet egyre súlyosabbá válik, egyre súlyosabb harcok zajlanak a térségben – mondta a külügyminiszter.
Hamarosan jönnek a további részletek.
A Chelsea középpályása az utóbbi napokban egy Instagram-videóval került a figyelem középpontjába.
The Hungarian prime minister fears a growing threat of terrorism.
A játékosok a kórházba mentek, hogy véradással segítsék a sérültek ellátását.
A feltűnési viszketegséggel megáldott Tompos Márton élőben közvetítette az első „felcsúti pride-ot”.
Mága Zoltán elindította a Nemzeti összefogás jótékonysági koncertsorozatát.
A játékosok a kórházba mentek, hogy véradással segítsék a sérültek ellátását.
A feltűnési viszketegséggel megáldott Tompos Márton élőben közvetítette az első „felcsúti pride-ot”.
Mága Zoltán elindította a Nemzeti összefogás jótékonysági koncertsorozatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.