
Kevesebb nyúlhúst vásárolnak a koronavírus miatt karanténba került olaszok, ahogyan a német piacon is egyre csökken a kereslet e húskülönlegesség iránt. Nem jó hír ez a hazai nyúlágazatnak, hiszen a termelés csaknem egészét az export piacokon értékesítik
Nagy István agrárminiszter közölte: a következő 3 hónapban mintegy 122 milliárd forintot utalnak át a termelőknek.
Két hetük maradt a gazdálkodóknak arra, hogy felkészüljenek az egységes támogatási kérelmek benyújtására. A koronavírus-járvány azonban e téren is kihívások elé állíthatja az érintetteket.
Fontos határidő közeleg az őstermelőknek, akiknek március huszadikáig kell beszerezniük az igazolványukhoz kapcsolódó értékesítési betétlapokat.
Jelentős fejlődési lehetőségek előtt áll a kertészeti ágazat, amely teljesítőképességének jelenleg alig harminc-negyven százalékát használja ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ökölbe szorított kéz évtizedek óta az agresszív baloldali és radikális mozgalmak egyik legfontosabb szimbóluma.
A miniszterelnök Koppenhágában világossá tette: a magyarok nem akarnak egy unióban lenni az ukránokkal.
Az automata szerelvényen körülbelül száz ember utazott.
Kemény kijelentéseket tett a Hotel Lentulai című műsorban Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
Felháborító jelenetek zajlottak a városban: az U Kolozsvár drukkerei letépték egy házról a magyar és a székely zászlót, majd elmenekültek.
Ha a Hamász megerősíti, a tűzszünet azonnal életbe lép, és megkezdődik a túszok és foglyok cseréje, ami megteremti a feltételeket a katonaság további kivonásához – írta az elnök a közösségi oldalán.
Hmelnickij megyét alig egy hete is támadás érte, akkor Tőr típusú rakétákat vetett be Oroszország.
Puzsér Róbert barátai és üzletfelei eredetileg megbékélés menetet terveztek mára, azonban az események elsodorták ezt a nemes ötletet.
Arina Szabalenka elmondta, hogyan éli meg a szörnyű üzeneteket, és mit tesz ellene.
Czepek Gábor: Hamarosan ötvenmilliárd forintos támogatás indul energiatárolók kiépítéséhez.
A magyar nemzet gyásznapján, október 6-án a szabadságharc nagyjaira és az Aradon kivégzett tizenhárom tábornokra emlékeznek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.