Az agrárdigitalizáció a válasz a túlnépesedésre
A szakemberek felhívják a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a precíziós eszközök, az IT-megoldások képzettség nélkül nem érnek túl sokat.
A szakemberek felhívják a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a precíziós eszközök, az IT-megoldások képzettség nélkül nem érnek túl sokat.
Ezerszámra fogy Valentin-nap környékén a vörös rózsa, a drágább importvirág mellé azonban kezdenek felzárkózni az olcsóbb és frissebb hazai hagymások is.
A hagyományos GMO-khoz hasonló szigor vonatkozik az új, precíziós nemesítéssel előállított termékekre Európában, a szabályok kijátszása azonban nem tűnik lehetetlen feladatnak.
A zárttartás-technológia sokkal inkább biztosítja az állatok számára az ideális feltételeket. Így teremthető meg például a megfelelő hőmérséklet és a páratartalom.
A húsmarhatartás világszerte alaptalan támadások célkeresztjébe került, mivel a klímaváltozás miatt aggódó civil szervezetek az utóbbi években a szarvasmarhát kiáltották ki fő bűnösnek.
Nyitottak a fiatalok az egészséges táplálkozásra és a hazai élelmiszerekre – ezt támasztja alá az agrárkamara által indított Itthonról otthonra kampány népszerűsége is.
Bár a hazai boltokban egész évben kapható a gesztenyemassza, a friss termés pedig ősszel kerül a kínálatba, a fogyasztás a karácsony közeledtével erősödik meg.
A fő cél, hogy az agrárszektor megismerje és használni kezdje azokat az innovatív eszközöket, amelyek alapjaiban és hosszú távon képesek megújítani a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar működését.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara piaci körképe szerint az elmúlt években itthon jellemzően a nagyobb, magasabb növények voltak kelendőbbek.
A méhek, illetve a méhészet védelme nemcsak hazai, hanem európai szinten is napirenden van. A beporzók mellett ugyanis az ágazat jövedelemtermelő képessége is veszélybe került.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A videót egy informátor készítette, aki állítólag maga is felszólalt volna az eseményen.
A Tisza Párt elnöke üzenetet is kapott.
A helyzet egyre romlik Erzsébetvárosban.
Magyar Péter emberei az erdélyi magyarság vezetőit gázkamrát működtető zsidókhoz hasonlították.
Komoly nukleáris kockázatra figyelmeztet a NAÜ.
A voksolás eredménye szerint az ellenzéki ANO a szavazatok 34,51 százalékát szerezte meg.
A demokraták igyekeznek akadályozni az elnök rendcsinálási törekvéseit.
Puzsér Róbert barátai és üzletfelei eredetileg megbékélés menetet terveztek mára, azonban az események elsodorták ezt a nemes ötletet.
Számos legenda fűződik a középkor legtitokzatosabb lovagrendjéhez.
"Our patriot friends, Georgian Dream (GD), won first place by a landslide in the municipal elections. Bravo!" wrote Peter Szijjarto.
A Tisza Párt adót emelne egy választási győzelem esetén, a kormány erről kéri ki a magyarok véleményét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.