Terrorellenes razziák voltak Németország nyugati részén, több iszlamistát őrizetbe vettek
A híradások szerint a nemzetbiztonságot veszélyeztető súlyos bűncselekmények előkészítésének gyanújával indítottak ellenük büntetőjogi eljárást.
A híradások szerint a nemzetbiztonságot veszélyeztető súlyos bűncselekmények előkészítésének gyanújával indítottak ellenük büntetőjogi eljárást.
Az Európai Bizottság válaszában elismerte, hogy a gyanú szerint húsz ember lefejezésében részt vevő Hassan F. is kapott migránskártyát – írja a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
A görög titkosszolgálat volt az első ügynökség, amely 2018 augusztusában azonosította Hasszán Farhud szíriai állampolgárt, akit a magyar hatóságok 2018 decemberében fogtak el embercsempészet miatt.
Először fogtak el Európában nem európai származású ISIS-középvezetőt, aki a görög titkosszolgálatnak pénzért adhatott információkat az embercsempészetről.
Az identitárius mozgalomról eddig keveset lehetett hallani a médiában. Ez a tendencia most megtörni látszik, mégpedig az Új-Zélandon öldöklő ausztrál terrorista, Brenton Tarrant „jóvoltából”.
Tálib lázadók rendőrségi ellenőrzőpontokat támadtak meg két afgán tartományban péntekre virradóra, az összecsapásokban legalább huszonnégyen meghaltak – közölték helyi tisztségviselők pénteken.
A két külföldit egy Bécsben kiadott letartóztatási parancs alapján vették őrizetbe, röviddel az után, hogy megérkeztek Csehországba.
Egyelőre egy terrorszervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként, de az al-Kaidához köthető al-Shabaab dzsihadista csoport gyakran követ el merényleteket a szomáliai fővárosban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az egykori főpolgármester úgy véli, a Tisza Párt uniós kötődései hosszú távon meghatároznák döntéseiket.
A MOL Magyar Kupa harmadik fordulója igazi sportünnepet hoz Szarvaskendre, ahol a Ferencváros lesz a vendég.
A GSX-8T és GSX8-TT azonos alapokon, de eltérő stílussal repít vissza a motorkerékpár-gyártás emlékezetes korszakába.
Egyre több ázsiai kisbolt nyílik Budapesten.
A nevét sem tudja a meggyilkolt amerikainak.
Tarr Zoltán az etyeki beszéd után pont úgy magyarázkodik, mint Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédet követően.
Mindig ilyen gyilkosság történt, mindig ilyen gyilkosság történik. Bámulj csak a múltba. Ezek ugyanazok. 1793 óta…
A nevét sem tudja a meggyilkolt amerikainak.
Tarr Zoltán az etyeki beszéd után pont úgy magyarázkodik, mint Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédet követően.
Két ezreden múló futamgyőzelemmel tért vissza a magyar autóversenyző a hosszú nyári szünet után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.