A háztartási élelmiszerbiztonságot ösztönzi a Nébih kampánya
Bár a mértéktelen cukorfogyasztás kétségkívül árt az egészségnek, a kalóriaszegény édesítőszerek használatával sem árt vigyázni.
Nemcsak a baromfikra jelent veszélyt a madárinfluenza-járvány, a vadmadarak által terjesztett kór a vadasparkok és állatkertek lakóit is elérheti.
Az országos főállatorvos január 16-án megjelent határozatában előírt zártan tartás azokra a gazdaságokra vonatkozik, ahol az állatok kifutója felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval.
Még mindig népszerű átverési terület a tűzifavásárlás, amikor a trükközők a csontig hatoló hidegben a jóhiszeműséget kihasználva súlyos kárt okoznak a fogyasztóknak, kicsalva a fűtésre félretett pénzt.
A szakemberek szerint a kár elkerülhetetlen, amelynek mértéke a szigorú járványvédelmi intézkedések betartásával mérsékelhető.
A hatóság a szükséges intézkedéseket megtette, így már elkezdték a fertőzött állomány leölését, valamint kijelölték a gazdaság körül a 3 kilométer sugarú védőkörzetet.
Ahogyan az várható volt, a Komárom-Esztergom megyei eset után újabb helyen azonosították a madárinfluenza vírus jelenlétét az országban.
Etefon növényvédőszer-maradékot találtak a Lidlben árusított lédig fürtös paradicsomon, ezért az üzletlánc azt kéri, aki a termékből vásárolt, ne fogyassza el, hanem vigye vissza bármelyik üzletükbe, ahol a vételárat nyugta nélkül is visszatérítik.
Bekövetkezett az, amitől az elmúlt hetekben leginkább tartottak a hazai baromfitartók, hazánkban is megjelent a madárinfluenza vírus.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nyomorog a Honvéd korábbi négyszeres magyar bajnok futballistája, társai hiába akarnak segíteni rajta.
The Tisza Party has already decided to support Ukraine's EU membership.
Az utolsó kört hirdette meg a felszámoló a Mazzanti Automobili eszközeire, ha nincs vevő, megszűnik az olasz márka.
Amerika a hívők nemzete – hangsúlyozta az Egyesült Államok elnöke.
Kollár Kingát azért nem váltja le Brüsszel, mert nagyon kevés ilyen embert találnak.
Akik számonkérik a jogállamiságot, azokat maguk sosem tartják be.
Mintegy 50 kilométert utazott a vírus, és ebben a Gulyás Márton vezette Partizánnak, valamint a a Tisza agrárpolitikai szakértőjének is lehet felelőssége.
Kollár Kingát azért nem váltja le Brüsszel, mert nagyon kevés ilyen embert találnak.
Mintegy 50 kilométert utazott a vírus, és ebben a Gulyás Márton vezette Partizánnak, valamint a a Tisza agrárpolitikai szakértőjének is lehet felelőssége.
Nagyszombaton folytatódnak a húsvéti Tridum szertartásai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.