Immár hungarikum, hogy a kormány kikéri az emberek véleményét a nemzeti konzultációval
Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője elmondta, hogy a következő nagy feladat Magyarország gazdaságának gyors és eredményes megerősítése.
Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője elmondta, hogy a következő nagy feladat Magyarország gazdaságának gyors és eredményes megerősítése.

A fővárosban már befejeződött a konzultációs ívek kézbesítése.

Hidvéghi Balázs arra kér mindenkit, töltse ki és küldje vissza a konzultációs íveket.

December hatodikáig mindenkihez eljutnak az ívek.

Orbán Viktor szerint stabilitásra van szükség, és ezt az emberek tudják megadni.

Rétvári Bence szerint a baloldal nem az emberek véleménye szerint, hanem brüsszeli elvárások szerint kormányozna.

Menczer Tamás szerint a Tisza Párt elnöke feladná a szuverenitásunkat, hiszen Manfred Weber ezt várja el tőle.

A kulturális és innovációs miniszter szerint csak összefogással lehet megvédeni a magyar érdekeket, ezért fontos a nemzeti konzultáció.

A kormány a magyarokért dolgozna, a brüsszeliták pedig még a nyugdíjasok anyagi biztonságával is szemben állnak.

A most lefektetett pillérek fontos gazdasági és társadalmi lépések, egyúttal új lendületet adhatnak a nemzeti oldalnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőrség nagy erőkkel nyomoz és negyvenmillió forintot ajánlott fel annak, aki segít lebuktatni az elkövetőket.

Enyhe idővel köszönt be a december.

A magyar katolikus egyházfő szentelte fel a helyi családok adományaiból felújított belvárosi kálváriát Esztergomban

A főváros akár már az év végére fizetésképtelenné válhat.

Az új teher 870 forintos benzinárat és csaknem négyszeres rezsidíj-emelkedést okozna – írja a Századvég.

A külügyminiszter részleteket árul el a moszkvai útról.

Ma Franciaország felnőtt lakosságának körülbelül hét százalékát teszik ki a muszlimok, míg 1985-ben ez az arány mindössze 0,5 százalék volt.

Sorozatban harmadszor maradt győzelem nélkül a bajnokságban Xabi Alonso csapata.

Meglepő nyilatkozatott tett az Oscar-díjas sztár a színészóriásról.

Kérdéses, kinek kell még mennie a botrány miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.